Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Előszó
9 ELŐSZÓ Amikor a nyolcvanas évek elején, a szegedi egyetemről történő kényszerátszállás után, felkerültem a budapesti ELTE-re, a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiség ifjúsági mozgalmainak számos képviselője élt még Budapesten. Czenthe Miklós jóvoltából hamar eljutottam a Batthyány téri Angelika cukrászdába, melynek hátsó traktusában az egykori sarlósok s azok holdudvara tartott hetente egy alkalommal teadélutánt. Amikor találkoztam velük, épp Sándor Laci bácsi elnökölt, s a téma az akkori csehszlovákiai magyarság aktuális helyzetének megtárgyalása volt. Máday István plébános atyától viszont arról szereztem tudomást, hogy templomának egyik félreeső hittantermében, a Mikszáth téri Krisztus Király-plébánián, az egykori prohászkások tartják rendszeres összejöveteleiket. A velük való találkozás során akkori vezetőjük mindjárt fel is kért arra, hogy mint frissen érkezett felvidéki ember, a következő összejövetelükön tartsak egy előadást a számukra. A téma mi más lehetett volna, mint „a csehszlovákiai magyarság aktuális helyzete”. E rövid példa könnyen meggyőzheti a tisztelt olvasót arról, hogy a két világháború közti legendás csehszlovákiai magyar mozgalmaink tagjai életük végéig nem szakították el ama bizonyos szellemi köldökzsinórt, mely szülőföldjükkel kötötte őket össze. De így volt ez szinte minden, a saját otthonából akarata ellenére lakosságcserével, kényszer-kitelepítéssel, meneküléssel elsodródott fölvidéki magyar egyénnel és közösséggel is. Éltek és aktív társasági tevékenységet folytattak az érsekújvári egykori „Sziget” alkotókor tagjai, a gömöríek, a kassaiak, a pozsonyiak, sőt az olyan távolra eső régiók elszármazottjai is, mint amilyenek pl. az egykori szepességiek voltak. Czenthe Miklós kiváló szervezőmunkájának köszönhetően, ezen elszigetelt csoportocskák tagjai később, többnyire a Rákóczi Szövetség égisze alatt egyesülve kamatoztathatták életük alkonyáig kitartó egykori képességeiket és folytathatták aktív ténykedésüket. Nem véletlen ezért, hogy az 1988-ban szerveződő Rákóczi Szövetség első elnökévé Dobossy Lászlót, az egykori Sarló mozgalom jeles képviselőjét, főtitkárává pedig Göndöcs (Cvank) Lászlót, a Prohászka Körök egyik meghatározó vezetőemberét választották meg (mindketten fontos szereplői interjúkötetünknek). Életem egyik nagy kitüntetésének tartom, hogy azon jeles szlovákiai magyar értelmiségi elődeinknek, akiknek 1945 után átvitt értelemben, de mégis valósággal „kirántották lábuk alól az otthon talaját” nemcsak baráti közösségeit ismerhettem meg, hanem egyikkel-másikkal közelebbi (mondhatnám atyai) barátságot is köthettem. Emlékeikből, elbeszéléseikből megtudhattam, hogy az ő generációjuk a
