Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Ásványi László
95 bombáit, hogy hány tíz, vagy hány száz bomba, azt nem tudom, de ez egész olyan húsz-huszonöt percig tartott. Azok a három- vagy négyemeletes épületek egymás mellett voltak, olyan ötven-száz méterre egymástól, azokra szórták a bombát. Persze, akik bent maradtak... Rettenetes dolog, rettenetes. Az egyiket bomba érte, a földig lerombolta az egyik részét, voltak ott olyan betegek, akik nem vonultak ki, az mind ott veszett. Nem tudom, mekkora volt az a bomba, de hatalmas lehetett. Azok a katonák, akik a lovak körül voltak, azokból is haltak meg egypáran. Nem tudom, hogy a lovakat miért nem lehetett kivinni, azok egyszerűen maradtak. Ezeknek a lovászoknak vagy az istállóőröknek külön más parancsunk volt. A lovakat az istállókban tartották, és hogy akarták menekíteni, vagy nem, de a bombázás után láttam olyat, hogy a lónak a lábát leszakította, meg a belei lógtak ki, rettenetes látvány volt. Az az egy bombázás volt Südlagerban, utána több nem, de elég volt arra, hogy elkedvetlenítse az embereket, illetve tudomásul vettük, hogy ez valami rettenetes dolog. De azt hallottuk, hogy a Südlageren kívül voltak olyan öt-tíz kilométer távolságra más laktanyák, azok is kaptak, másnap-harmadnap. Az öregekből, fiatalokból összeszedett katonaság, ez akarta fölszabadítani Magyarországot az oroszoktól, de végül nem tudott összeállni. A leventekortól egészen a nagybajuszos bácsikig, talán már nagyapa is volt, ezek voltak a mi legénységünk, ezeket képeztük volna ki tovább, ha megy tovább a dolog, de a nagy grafenwöhri bombázással ez az egész össze-vissza befejeződött, de még az előtt jött a fegyvereknek az elvonása, leadása és slussz. Mindenki tudta, nem kellett sokat beszélni róla, hogy ez dugába dőlt. Akkor már a háborúnak az elvesztése teljesen nyilvános volt, mink semmire nem vittük ezzel az új hadosztállyal, egyszerűen céltalanok voltunk. 1945. IV. 10. A csapatok kint a helyiségen kívül állandó riadóhelyet kapnak, ahol lakhatóságra kell berendezkedni. Nyugatról a Rajna mellékéről menekültek, katonák és női segédcsapatok érkeztek a táborba. Nálam mulattunk, sok pezsgő. 1945. IV. 14. Menetkészültséget rendeltek el az ezredünknek, mert az amerikai csapatok nagyon közel vannak. Az összes német holmit el kell adni. Indulás este 19 óra 30 perckor. Gyalogmenet menekülés: Schindlhof[?]-Altenhaus[?]-Vilseck- Gr.Schönbrunn-KI.Schönbrunn. 1945. IV. 15. KI.Schönbrunn-Hirschau-Kemnath-Nabburg-Schidgaden. Én a menettől parancsra lemaradtam, mert a zászlóaljvonatot kellett szakaszommal kísérni. Rettenetes viszontagságok, fáradtság, éhség, nincs összeköttetés és menetvonal. Este értem utol a zászlóaljat, amely megelőzött 25 km-re. 1945. IV. 16. Egész napi pihenő után menet tovább: Schmidgaden- Schwarzenfeld-Altvaterj?]. Itt éjjelezés az erdőben. Ezen a környéken a németek parancsára védelmi vonalat kell előkészíteni. 1945. IV. 17. Menet a mi védelmi szakaszunkhoz: Altvater-Altenweiher- Wölsenberg. Éjjelezés az erdőben. Egy éjszaka valami erdőben éjszakáztunk, ki hova leült vagy lefeküdt és pihent. És élelmezés abszolút semmi; valamit talán kaptunk, mielőtt indultunk. Egyszerűen igyekeztünk kapkodni a lábainkat, mert akkor már elég közel volt a front, már hallatszottak a nehézágyúk. A kis egyfedelű repülőgépek vezényelték a tüzérség tüzét onnan fentről, azokat is láttuk, ez jelentette a frontnak a közeledését, ezek adták a parancsot a nehéztüzérségnek, ami aztán húsz-harminc kilométer mélységből lőtte a front előtti részt.
