Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
74 az igen nagy terület volt. Bepermeteztek minket, mert tetvesek voltunk, levetkőztünk meztelenre, és úgy fertőtlenítettek a tetők ellen. (Bandri Nándor, 1945 májusa) Ott voltunk egész november végéig majdnem. Hogy onnan összeszedik azokat, akik Szlovákiába tartoznak, és majd onnan jöhetnek haza, hát örültünk, hogy jöhetünk haza, de jó sokáig ott voltunk. Gyönge koszt volt, nem jó kaja. (Miklós Géza) Csehszlovákokhoz jelentkeztem, felvidékiekhez, ottan még lehetett válogatni, mert hallottuk, hogy a magyarok külön vannak, a mi részünk szlovákokhoz került. A lágerban voltak görögök, oroszok, magyarok, szlovákok, úgyhogy az óriási nagy láger lett, az utolja fele már voltunk öt-hat ezren. (Bódi Ferenc, Salzburg) Végül megtaláltuk a csehszlovák konzulátust. Ott tudtak magyarul, egy zsidó nő is volt ott, azt mondja, hogy gyerekek, hány zsidót végeztetek ki? Mint leventék, úgy voltunk idehozva, hát nem? Az egyik gyerek, Szkurák Jenő, az is szintén ide való volt, keveset tudott szlovákul, persze ezeket kérdezgették szlovákul, hogy hova valók vagyunk, minden, és azt mondja, hogy Szkuráková. Te hülye, mondom neki, az női név, Szkurák Eugent mondjál. Ez megvolt, de hogy hol fogunk lakni? Egy lágerban, az a hídnak a másik végén volt, vissza kellett menni, ott szedték össze a csehszlovákokat. Jó volt ott, kaptunk mindjárt ötszáz új koronát. Odamentünk a barakkba - tudunk-e főzni? Persze. Mert vannak ottan zsidók, felszabadult ottan valami láger és azokat hozták, vérhasban voltak, állandóan a latrinán ültek. A konyhán segítettünk, főztünk. Kaptunk UNRRA-csomagokat, a konzerveket mind ki kellett szedni, csak a csokoládét, kekszet meg teát lehetett ezeknek a zsidóknak odaadni, tehát volt enni akármennyi. Akkor ettem az életemben először húslevest cukorral, vagy főtt krumplit cukorral, egy csehszlovákiai bolgár főzte. (Szkurák Lajos, kb. 1945 májusa) Szervezett transzportokkal az adatközlőim kétféle útvonalon jöttek hazafelé, aszerint, milyen célállomást jelentettek be. A déli útvonal a megújult Ausztrián keresztül Magyarországra ment (erről még később szót ejtünk), az északi útvonalon jöttek azok, akik sikeresen átmentek az említett csehszlovák delegációk átvilágításán: az ő transzportjaik Csehországon és Morvaországon keresztül érkeztek Dél- Szlovákiába. Az északi útvonalon hazaérkezők legtöbbször Pilsen városát említették, ahol általában át lettek adva a csehszlovák hatóságoknak. Egyesek már itt átélték azokat a kivizsgálásokat és igazoltatásokat, amelyeken a legtöbb szervezetten hazaérkező nyugatos átesett: November 15-én Pilsenben betettek bennünket egy táborba. Lefogtak mint hazaárulókat. Addig nem engedtek minket haza, amíg nem tudjuk iratokkal bizonyítani, hogy nem voltunk nyilasok. Elvittek bennünket Pardubicébe munkára, az olajgyár ott le volt bombázva. És ilyen a szerencse: ott dolgozott hat magyar ember, volt közöttük egy izsai bácsi, kőműves, jóban voltam vele. Azt mondja nekem, tudod mit, Ferikém? Egy hét múlva megyek szabadságra, mert már itt dolgozok fél éve. írjál levelet, elviszem a bátyádnak. így volt, el is hozta, a bátyám intézkedett, kikereste a papírokat és eljött értem. Mikor megjött, azt mondja a vezető, csehül, nézzen hátra, ismeri azt az embert? Hát persze! És a legjobb az volt, hogy a sógornőm az tudta, hogy szeretem nagyon a pogácsát, mindjárt ott elkezdtem enni. (Jirka Ferenc) Vöröskeresztes szerelvénnyel hoztak haza, talán három angol katona hozott bennünket. Pilsenben mikor megálltunk, ott volt a fölszabadító orosz hadsereg. Mindenki el volt csudálkozva, miféle hadsereg ez. Csupa koszok voltak, szerencsétlenek, ott táboroztak a vasút mellett. Aztán felugráltak oda és kezdtek szajrézni.
