Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
foglyok között embereket toborozzanak az Európán kívüli háborúkba, hogy azok a saját katonáik helyett vérezzenek. Az adatközlőimnek is több esetben zsoldot, esetleg állampolgárságot is ígértek, de néha kimondottan piszkos módszereket is alkalmaztak, mint Kosztolányi Gáspár esetében is, akit a franciák az idegenlégióba akartak csalni. A hírhedt Légion étrangère-be való belépéssel a hírek szerint ötévi szolgálatvállalással hat hónapi feljavító tábort, pénzt és a szolgálat letelte után francia állampolgárságot lehetett elérni. A becslések szerint húszezer magyar vett rész idegenlégiósként az indokínai harcokban.94 A harci tapasztalatok nélküli leventék iránt nem volt nagy érdeklődés a szövetségesek részéről, de azért akadtak, akik ajánlatot kaptak arra, hogy idegen hadseregben szolgáljanak. Ezen azonban csak kevesen gondolkodtak komolyabban, hiszen a legtöbben maguk mögött akarták látni a háborút, és hazavágytak. A bátyám jelentkezett az amerikai hadseregbe, fel is vették, de közben én voltam ott a galiba. Már a magasságom megvolt, csak nagyon vékonyka voltam, gyönge, de hogy el volnák köztük addig, az amerikai hadseregben. De a szív nem engedte, sírva fakadtam. Nem szégyen, mert a szülőkre gondoltam, azokkal mi van. És akkor azt mondja a bátyám, tudod mit, gyerek? Le van fütyülve az egész világ, én se maradok, elviszlek haza. így kerültünk el haza. (Levánszky György, München, 1945 késő ősze) Ahogy azt Petro Ľudovít esete is mutatja, az amerikaiak, britek és franciák mellett mások is „toboroztak”: Az amerikaiak azt kérdezték, hogy ki akar hadseregbe lépni? Hogy két évig szolgálni fog, kap pénzt és aztán állampolgárságot - ott maradhat és nyithat magának valami üzletet, vagy vehet magának birtokot és gazdálkodhat. Néhányan jelentkeztek, és azok aztán el is tűntek a lágerből: ahogyan aláírták a papírt, már többet nem is láttuk őket. Mondtam magamban, nem megyek én sehova. Énnekem Amerika itt van, Sellyén. [...] Jóban voltam egy emberrel, a partizánok parancsnoka volt Zvolenská Slatinában. Azt mondja, Lajo, van személyi igazolványod? Van. Add ide a fényképet, vannak itt papírjaim, pecsét, csinálok neked legitimációt, hogy partizán voltál. Persze, mondom neki, megjövök haza és aztán agyonlőnek. Azt mondja, te olyan buta vagy, eljössz velünk haza, mindent megkaphatsz, amit akarsz, hivatalt vagy valami műhelyt, az érdemekért. Azt mondtam neki, és börtönt nem kapok? Nem akartam. Ők aztán hamarább hazamentek, mert az állam kereste az ilyeneket. (Petra Ľudovít, 1945 májusa) Az SS-ekből nagyon sokan beöltöztek, mert akkor még toboroztak az angolok Japán ellen. És az az SS, akinek senkije se volt, meg semmije, az jelentkezett. Aztán mennyire valósult ez meg, azt nem tudom. Volt toborzás, de nálunk senki arra nem is gondolt - és főképp a német SS-eket akarták, őnekik nem kellett lekvár katona, aki nem elszánt, mint az SS. (Strasser Ferenc) Akik Nyugaton maradtak Amint Strasser Ferenc is rátapintott, az idegen hadseregekben való szolgálat lehetőségét leginkább azok használták ki, akiket semmi nem kötött a hazájukhoz, illetve olyanok, akik kompromittálták magukat a háború idején: ilyenek voltak az SS-94 Tárcái 1992, 81-82.; Stark 1989, 58.
