Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)

Kőrös Zoltán: Előszó

56tem a szakácsoknak, és annyit ettem, amennyit akartam, jó sorom volt. (Vajda István - Felsőszeli, 1945. december végétől) Ellenkezőleg, nehéz körülmények között voltak például azok a foglyok, akiket Münchenben romeltakarításra használtak fel. Ezek szigorú amerikai felügyelet alatt voltak, az ugyanott működő UNRRA-tábor lakói eredménytelenül kísérelték meg, hogy élelmet, cigarettát juttassanak nekik.91 Levánszky György is részt vett ezekben a munkákban: [...] 1945. június 20: Egész nap romot takarítottunk, München utcáit szabadí­tottuk meg a tégláktól. Kaptunk tízen egy két kilós kenyeret. Délben semmi, este semmi. Június 21: Romtakarítás, közben többen összeestek közülünk. Nagyba megy a küzdelem az életért. Összeszednek minden ehetőt és ehetetlent. Romok között a szemétdombon penészes kényért, félig rothadt krumplit. Összejárják a lebombázott házak pincéit. Tegnap előtt találtak sok sajtport, megcsinálták és ettek belőle, aztán tudtuk meg, hogy valami gipszféle volt. Egész éjjel hánytak és nagyon megbetegedtek. Találtak faszeszt is. Egy embert kórházba vittek és meg is halt. Június 22: Találtak tapétaragasztó port, azt hitték, hogy dara - főzték, sütöt­ték, ettek belőle. Június 25: Hatan elmentek a romok között keresni. Találtak egy nem egészen lerombolt háznál kitéve hülni zsemlyelevest, elhozták, és megették. A pincében megrakodtak krumplival, főztek ki [belőle] és észrevették őket. Rögtön hívták az őrt, délután vasat kellett hordozniuk büntetésből. [...] (részlet Levánszky György naplójából) A franciák sokkal nagyobb mértékben használták a foglyokat munkára, mint az amerikaiak és a britek. 1945 őszéig a francia kézen lévő Rajna menti táborok ennek köszönhetően is nagy mértékben kiüresedtek. A foglyok romeltakarításon kívül bányákban is dolgoztak, rosszabb esetekben fel nem robbant muníciót gyűj­töttek össze és aknamezőket tisztítottak.92 Lehetőség volt, hogy kimenjünk fát vágni a konyhához, dupla kosztot is kaptam. Sőt: rengeteg ember meghalt, sírokat is ástunk. Volt, hogy lehúzták a cipőt a halott­ról, aztán a gödörbe be, betemettük őtet, és jól van. Olyan gyengék voltak már az emberek, nem volt nagyon orvosi kezelés, nem is lehetett, annyi ember volt. (Molnár Lajos, Bingen) Egy idő után a fogolyállapotot a szerződéses munkavállalás váltotta fel, az ango­loknál leghamarabb, legkésőbb a franciáknál. Ilyenkor a foglyok a kijelölt tartózko­dási hely 8-30 km-es körzetében szabadon mozoghattak az e célra szolgáló iga­zolvány birtokában, de ennek az intézkedésnek a végrehajtásában sem volt egysé­ges rendszer. Kosztolányi Gáspár esete eléggé pontosan megegyezik azzal, amit Tárcái Béla írt le: 1945 novemberétől a francia fogságban magyarok is kaptak rend­szeresen munkát, sőt, 1946 tavaszán már mint szabad munkások dolgozhattak, jóval megelőzve a németeket.93 Nyugaton másféleképpen is kihasználták a hadifogolyerőt. Amikor Európában lecsendesültek a fegyverek, a kontinensen kívül a harcok még hosszú hónapokig (Japán), esetleg évekig is (Francia-lndokína és Algéria) folytatódtak. A szövetsége­sek pedig felismerték a lehetőséget, hogy a harci tapasztalattal rendelkező hadi-91 Tárcái 1992, 35. 92 Knopp 2009, 247-259. 93 Tárcái 1992, 36, 86-87.

Next

/
Thumbnails
Contents