Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)

Kőrös Zoltán: Előszó

akarta őket fogdosni és beledobálni, így aztán minket hajtottak rá. És azt fogdosni bármiféle védelem nélkül, és beledobálni a gödrökbe? Azt mondtam, én ezt tovább nem bírom, ennek már nincs értelme, már olyan helyzetben voltunk, hogy inkább valamit kezdek magammal, és ahogy lehet, megszökök. (Kopáčik Štefan, Schleswig-Holstein, 1945 áprilisa)

A munkakörülmények néhol jobbak voltak, néhol rosszabbak. Ebből a szempontból ismét azok jártak legjobban, akik a német, francia, illetve dán gazdáknál dolgoztak. Főleg a paraszti családból származó fiúk mutathatták meg a hazai környezetből hozott gyakorlatiasságukat, akik egyben általában jó munkamorállal is rendelkeztek. Azoknak is előnyük volt, akik valami mesterséget is gyakoroltak.

Mondja a lágerparancsnok, ki van szakács? Ki van szabó? Ki van asztalos? Ki van villanyszerelő? Villanyszerelőnek nem jelentkezett senki, aztán a haverok tudták, hogy én értek mindenhez, mondják, hát miért nem jelentkezel? Én nem vagyok tanult villanyszerelő, de valamit értek hozzá. Ezt meghallotta a lágerparancsnok - nem baj, azt mondja, ha nem is szakmája, de ha ért hozzá, jól van. így villanyszerelő lettem a lágerban: olyan sorom volt, hogy bár most volna olyan. (Gyurícsek László, Oberammergau, kb. 1945. második fele)

Hosszú hajunk volt, elkezdtük magunkat ollóval nyírni. Aztán az angolok azt mondták, hogy aki vállalkozik borbélynak, az kap masinákat. Mondom, én megyek, otthon a nagyapámat szoktam nyírni. Elkezdtem a mieinket kopaszra nyírni, aztán már jöttek a katonák és a tisztek is, de ők már frizurát akartak. Még borotválni is kellett őket, de legalább volt sok pénzem. Az ott jó fogság volt, még jól fel is híztam. (Petro Ľudovít, Flensburg, 1945 májusától)

Több esetben a fiatal leventék a szövetségesek szolgálatába is beálltak mint tiszti szolgák vagy küldöncök, illetve konyhákra, ahol lehetőség volt többlethez is hozzájutni.

Az ilyen foglalkoztatás a szövetségesek számára más előnyöket is hozott - Ivancsík Ferenc szerint, akit az amerikai őrök mesterségre tanítottak, a fiatal fiúk így nem unatkoztak és kevesebb hajlamuk volt problémákba kerülni.

Talán két hétig dolgoztam az amerikai katonakonyhán, bevittek oda takarítani, meg elrakodni, és ottan csokoládéval, naranccsal, rágógumival, mindennel találkozott az ember. Mindenféle kakaók, konzervdobozok, ilyen három- meg ötkilósak, el lehetett hozni zsírt is, olajat is, csak föl legyen bontva, a zártat nem. Elhoztuk, de nem kellett az nagyon nekünk, legföljebb a németeknek elvittük, és akkor szereztünk magunknak rezsót, melegítőt, mert pénz az nem kellett. (Sukola Mihály, Augsburg-Lechhausen, 1945. május eleje)

Hamburgban már nagyon jól teltek a napjaink. A vasgyárnak volt egy bizonyos kertje, nagy területen, abban volt a zöldség, élelem a konyhához, oda beosztottak bennünket dolgozni. (Henczné Sárai Eszter, Hamburg-Altersdorf, kb. 1945 nyara) Elhelyeztek bennünket a Maginot-vonal bunkerjaiba. A talajjal egy szint volt, kétemeletes, lent még udvara is volt, a hétszázötven magyar egy sarkában elfért. Valami három nap voltam ott, aztán jött egy francia, hogy kellenek neki csicskások. Hány ember kellene? Hogy három. Egy kolléga jött velem, és a harmadiknak egy németet kellett bevágni, mert a széliek azt mondták, hogy az öregapjuk se volt kutyamosó. De szerencsére jó sorom lett, mert egy francia tartalékos tiszt mellé kerültem, orvos volt amúgy, és annak egy szobáját kellett takarítanom, meg ételt hordani neki, reggelit, ebédet. Jobban éltem, mint a tiszt, mert a konyhán segítet-