Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
42 Tárcái Béla táborjegyzékében 152 olyan amerikai hadifogolytábort tüntet fel, amelyekben magyarok is megfordultak: Ausztriában 28, Franciaországban 12 és Németországban 112, ezekből az amerikaiak 18 tábort a zónahatárok kijelölésekor átadtak szövetségeseiknek, köztük a rajnai táborok nagy részét is.63 1945. július 6-án, mindössze pár nappal a rajnai táborok átadása előtt, az amerikai megszálló hatóságok rendelete leszögezte: a magyar haderő minden egysége hadifogolynak tekintendő, táborokba kell gyűjteni őket, mozgásuk korlátozandó. A polgári menekültek is táborokba kerülnek, ők elhurcolt személyeknek (displaced persons) számítottak. Mindannyiuk élelmezéséről és egyéb ellátásról az amerikaiak gondoskodnak.64 A jól táplált, lezser amerikai katona alakja, aki új egyenruhát viselt, rágógumit rágott és a fiatal leventéknek csokoládét osztott - ez a kép elég gyakori az adatközlőim visszaemlékezéseiben -, az emberek többsége számára biztosan szimpatikusabb, mint az ütött-kopott, és nemegyszer agresszíven viselkedő szovjet katonáé. Az adatközlőim többnyire pozitív szemlélete az amerikai katonákkal kapcsolatban azonban nem csak a kinézetükkel és viselkedésükkel függött össze, hanem főleg az amerikai hadsereg jó élelmiszer-ellátottságával. Olyan hadifogság esetében, amikor a foglyok éheznek, feltételezhető az, hogy a frusztráltságuk következtében az őrök is kevésbé szimpatikusnak látszanak. Ellenkezőleg, azok a fogvatartók, akik a bőséges ellátásukból a foglyoknak is juttatnak valamit, jobb fényben fognak feltűnni a visszaemlékezésekben. Egy amerikai katona elvitt bennünket tankolni benzint, hajtott fel a dzsippel a stadionba, ott volt a raktáruk. Kiabált, haló, haló és ahogyan ment el az út mellett, mindig kihajult és a lányok seggére ütött. Olyan viccesek voltak mindig. (Papp Imre, Rajna mente, 1945 tavasza-nyara) Ezek az amerikaiak nem voltak ám rossz gyerekek. Azon a napon, amikor fogságba estünk, nekünk búcsú volt, adtak nekünk mindenféle kaját. (Miklós Géza, kb. 1945. április vége) Jártunk táncolni is, táncoltattak bennünket, meg minden. Az amerikaiak kaphatósak lettek volna a leányokra, de ügyi mink távolt tartottuk tőle magunkat. ígértek csokoládét, mindent, mert volt nekik mindenük. De így nem bántottak bennünket, nem voltak erőszakosak, nem mint az oroszok. (Erneczné Csintalan Gizella, Weida, 1945 tavasza-nyara) Persze, nem mindenki tartotta szimpatikusnak némely amerikai katonák szuverén magabiztosságát. Többen említették az unatkozó amerikaiak (de ugyanígy más szövetséges katonák is) olyan szórakozását, amikor a hadifoglyok közé ételt vagy cigarettát dobáltak, amikre rávetették magukat a foglyok. Néha azonban a „rossz” viselkedés inkább válasz volt a foglyok helytelen viselkedésére: Neu-Ulmba irányítottak, ott volt egy hatalmas nagy tábor. Ott eltelt pár hónap, közben nekem jó sorom volt, abban az értelemben, hogy az amerikai konyhán bevágódtam mosogatónak. A csikkeket, meg a csokoládédarabokat szedtem össze, vittem be a táborba. Amikor észrevették, hogy gyűjtöm a csikket, odajött a katona, rálépett, és eldörzsölte, azt magyarázta, hátha ő beteg lenne. Szóval kulturáltak voltak, észrevettük, hogy ezek magasabb nívón vannak, mint mink. (Restár János, 1945 májusa után) 63 Tárcái 1992,142-149. 64 Gosztonyi 1992, 282.
