Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)

Kőrös Zoltán: Előszó

34

ástuk, mert más dolgunk nem volt. A szomjúság még talán rosszabb, mint az éhség. (Matus Géza, valahol Hamburg mellett, 1945 márciusa)

A víz természetesen nem csak ivásra szolgált, hanem tisztálkodásra is. Az észak-német tengerparton elszállásolt leventék számára - akik addig nem láttak tengert - a fürdés nem csak természetes tisztálkodás volt, hanem egyben nagy attrakció is. Persze, néha olyan esetek is megtörténtek, amelyek csak a háború végén történhettek:

Mi a tengerparton voltunk kint, nem Kiéiben. Voltak szerencsések, akiket elvittek hajókra dolgozni. Hát nekem szerencsém volt, az oberst szimpatizált velem és mindig elintézte, hogy nekem ne kelljen menni dolgozni. Sokszor elvitték őket, sőt volt, amikor kötelező fürdő is volt. Volt, hogy halottak között kellett nekik fürödni és úgy féltek. Ilyen is volt. (Csermák László, Schleswig-Holstein, 1945 nyara)

Jártunk a tengerpartra fürödni - olyan nap nem volt, hogy a hajóból ne jött volna ki egy ember. Halottan. (Bandri Nándor, Haffkrug, 1945 kora nyara)

A vízzel való tisztálkodás a többtízezres táborokban nagy nehézségekbe ütközött és sokszor megesett, hogy a foglyok hosszabb ideig nem tudtak lefürödni. A kényelmetlenség csak a kisebb probléma volt ebben az esetben. Nagyobb veszélyt jelentettek az élősködők és betegségek, amik az elégtelen higiéniai körülmények miatt terjedhettek, főleg azokban az esetekben, amikor a szervezet védekezőképessége legyengült a hiányos élelmezés következtében. A nyugatos adatközlőim elbeszéléseiben inkább a fogságba esés előtt jelentkeztek a bolhák és a tetvek. A foglyok nagy szerencséjére a nyugati fogolytáborokban nagy hangsúlyt helyeztek a fertőtlenítésre és rovartalanításra - máskülönben a szűkös, népes táborokban ideális körülmények lettek volna a betegségek terjedéséhez. A visszaemlékezőim is említették a fehér port, amivel beszórták a foglyokat, többen tudták is, hogy DDT- ről van szó. A mai szemmel paradoxnak tűnhet, hogy a szer rovarölő hatását felfedező svájci kémikus, P. H. Müller Nobel-dijat kapott, annak ellenére, hogy a DDT ma a környezetszennyezés egyik legismertebb szimbóluma. Viszont ennek köszönhetően a nyugati hadifogolytáborokban meg lett előzve az élősködők által terjesztett betegségek okozta nagyméretű elhalálozás.37

Hogy milyen halálosak tudnak lenni a tipikus hadifogoly-betegségek - a tífusz, a vérhas vagy más hasmenéses megbetegedések - a telezsúfolt hadifogolytáborokban, ahol nem volt lehetőség, vagy egész egyszerűen akarat arra, hogy intézkedéseket tegyenek a higiénia területén, annak elsősorban azok voltak a szemtanúi, akik szovjet táborokba kerültek.38 Persze, a betegségek, rosszabb esetben járványok a nyugati szövetségesek táboraiban is előfordultak - a kimerült és alultáplált hadifoglyok itt légzőszervi, emésztőrendszeri megbetegedésekben szenvedtek, hányással és hasmenéssel, és áldozatait szedte a vérhas és a tífusz is,39 persze kisebb mértékben, mint a szovjet táborokban. Talán ezért is a szovjet hadifogság szemtanúinak elbeszéléseiben fellépő tipikus szereplők - az orvosok, vagy általánosságban az egészségügyi személyzet - a nyugatosaim visszaemlékezésében csak ritkábban fordulnak elő.

37 https://www.aei.org/publication/the-rise-fall-rise-and-imminent-fall-of-dclt/

38 Kőrös Zoltán: „Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra. Somorja, Történelemtanárok Társulása-Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2015, 33-36.

39 Knopp 2009, 233.