Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)

Kőrös Zoltán: Előszó

30 szétosztaniuk - több visszaemlékező említette a porciók nagyon precíz elosztását, főleg akkor, amikor csak kis adagokat kaptak.

Már aztán később volt, hogy adtak egy kis darabka kenyeret. Pálcikából mérleget csináltunk, és elosztottuk, hogy abból az egy kenyérkéből soknak jusson. A nyálunk csurgóit rá, már egy morzsa után is ugortunk. Néztük a mérleget, hogy most több vagy kevesebb, úgyhogy egyformán legyen mindegyiknek, de mi haszna volt? Kétszerre tettünk a szánkba, és már kész volt. (Ivancsík Ferenc, Westlager [?], 1945 tavasza)

A következő probléma az élelem jellegével függött össze, főleg a hadifogság első szakaszaiban. Ásványi László például a húskonzervjeihez nagyon hosszú ideig nem kapott semmi kenyérfélét, miközben a kiosztott élelem gyakran csupán félkész termék volt, amelyet még hőkezelni kellett volna. Csakhogy a táborok területén nem volt tüzelőanyag, amit például Prohászka Marcell a toalettpapír bőséges adagjaival helyettesített. Ezenkívül azt is meg kellett oldani, hogy miben főzzék az ételüket - ha nem voltak kéznél katonai sajkák, akkor az üres konzervdobozok is fel lettek használva. Ezek még a szerencsésebb esetek voltak - nagyobb problémáik voltak azoknak, akik hosszabb időn keresztül éheztek.

Az éhezés esetei mindhárom fő nyugati szövetséges táboraiban előfordultak - a kérdés az volt, milyen éhségről volt szó és milyen hosszan tartott. Az amerikai kézen lévő Rajna menti táborok lakói, főleg a fogság első fázisaiban sokat szenvedtek az éhségtől és a szomjúságtól, a helyzet több leírás szerint kétségbeejtő volt.34 Még nagyobb problémákkal azok küszködtek, akik francia fogságban voltak.35 Bár Ásványi Lászlót is, aki az amerikai fogságban naponta kapott élelmet, az üres gyomor érzése üldözte, de ez nem olyan fatális kimenetelű éhezés volt, mint amilyet Kosztolányi Gáspár élt át a francia fogságban. A következő ilyen példa Batoska József volt, aki az amerikai és a francia fogságban is éhezett:

Bejutottunk a táborba, szabad ég alatt voltunk. Azelőtt valami gazdának volt ottan szép tábla szőlője, már hajtások voltak rajta, úgyhogy azt mind lelegeltük, még a szárát is rágtuk, hát nem volt mit ennünk. A szőlő mellett találtunk krumplit, úgy kiszedtük, hogy egyetlenegy szál ki nem kelt abból. Se ennivaló, se víz, semmi. Aztán már az amerikaiak kezdtek ételt adni, az már jó volt. Voltak olyan konzervfélék: paradicsomfőzelék, babfőzelék meg ilyesmi, aztán meg süteményféle, keksz, rágógumi, csokoládédarabka, egy-két darab cigaretta. Aztán belekerültünk a francia zónába. Az amerikaiak kimentek, az angolok is, franciákhoz kerültünk. Őnekik se volt mit enni, nem még nekünk tudjanak adni. Mit mondjak, talán két-három hétig is ott voltunk a francia fogságban, a végén már kezdtek a népek potyogni. Volt úgy, hogy húsz, huszonöt, harminc halott is volt naponta. Mentek ki a sírásók ásni a sírokat, ezeknek, akik elhullottak. (Batoska József, Ludwigshafen am Rhein, 1945 májusától)

Hát ottan nyomorult élet volt, hűha. Először volt sárgarépa, aztán már mikor nem lett sárgarépa, lett marharépa, nagy különbség volt. (Nagy Vince, azonosítatlan francia láger a francia-spanyol határ mellett, 1946 tavasza)

Kaptunk egy darabka kenyerkét és valami porokat. Jóformán csont és bőrök voltunk már, de nekünk még szerencsénk volt - a mellettünk lévő szektorban volt a pékség, és ott dolgozott egy szenei cukrász, Molnár Dezső. Mondta, hogy egy bizo-34 Lowe 2014, 138.; Knopp 2009, 223-227.

35 Lowe 2014, 145-146.; Tárcái 1992, 72-73.