Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Prohászka Marcell
Szüleim mindkét fenti értesítésemet megkapták, minden korábban írott levelemmel, amit az újoncidőmből, majd a frontról, utána a különböző németországi táborokból küldtem, megőrizték. Oly sok idő eltelte után, csak most tűnt fel, hogy milyen szűkszavúak a leveleim. Leszámolva a megszólítás és aláírás nélküli szavakat, mindkettő húsz szóból áll az ötsoros nyomtatványon. Ez a számszerű egybeesés világosította meg emlékezetemet, hogy kötve volt a közlendő szó mennyisége, húsz szó. Nem sok minden fért ebbe. Eleve nem panaszkodhattunk, részben a cenzúrázás, másrészt az otthoniak aggódását sem akartuk fokozni. Október elején már nemcsak arról értesültünk, hogy a határok újra kisebbre szabták hazánkat, hanem arról is, hogy odahaza már dúl a bosszú a magyarok, illetve a magukat magyarnak vallók ellen. A háború utolsó napjaiban átállt szlovák katonák mint partizánok részt vettek először a szovjetek oldalán a felszabadítási harcokban, a felszabadulás után immár a magyarok elleni atrocitásokban. Ezért óvatosságból nem szüléimhez, Érsekújvárba kértem hazaszállításomat, hanem az említett pesti Lajos nagybácsimhoz. Időközben el kellett hagynunk Chálons-t, tervbe vették hazaszállításunkat. Azt hittük, szó szerint kell értenünk ezt a jó hírt, örömmel összepakoltunk, és átszállították jól összeszokott társaságunkat egy újabb táborba, Mailly-le-Camp volt ez. Ott egy nagy kiépített sátortábor volt, állítólag francia és lengyel hadifoglyokkal építették ki a németek, mikor lerohanták Franciaországot. A rendezettségét tekintve ez hihető feltételezés volt. Amerikai fennhatóság alatt a német táborvezetés szelleme jellemezte az itteni életet: pontosság, szabályozottság, a táborélet minden funkciójában. A nagy területen fekvő tábort mintegy három méter magas szögesdrót kerítés fogta körül két sorban, közöttük egy közlekedőfolyosóval, a dzsippel járó őrök részére. Körülbelül kétszáz-háromszáz méterenként őrtornyok emelkedtek, kéthárom fő külső őrök számára. A tábor körülbelül 150-szer 600 méteres rekeszekre volt osztva, közöttük is utakkal. A rekeszeket is szögesdrót övezte. Az egész táborban sok ezer különböző nemzetiségű ember volt elzárva a külvilágtól. Egy-egy karámban két-háromezer fogoly tartózkodhatott. Egy sátorban itt húsz főt helyeztek el, vegyesen fiatalt és korosabbakat. A sátor közösségének kialakításánál igyekezett mindenki a magához hasonlókhoz, barátokhoz csatlakozni. Mi az egykori alakulatunk maradványaiból regrutálódtunk össze. A hosszú sátorban az oldallapok mentén voltak a fekhelyek, középen egy keskeny közlekedési úttal. A fekhelyek almát a kidobott dobozok kartonpapírjaiból állítottuk össze, fejrészünknél helyeztük el motyóinkat. Megszerzett és féltett kincseinket iparkodtunk jól elrejteni, mert könnyen lába kelt a mások által is megkívánt dolgoknak. Sajnos a mailly-i élelmezés rosszabb volt, mint a châlons-i. Itt nem jártunk dolgozni, és ez az ellátásban is jelentkezett. Csak a gyengélkedők bízhattak némi kosztjavításban, ha a fogoly orvos a szemrevételezés alkalmával felvette a revírbe. A félig meztelenre vetkőzött delikvensek, ha behúzták a hasukat, kiálló bordáikat mutogatva alkalmasnak bizonyulhattak a bekerülésre. Az októberi napok meghozták a hideget. Hűvös volt nappal, még inkább éjszaka. Peregtek a napok, a tétlenségre kárhoztatva egyre unalmasabban. Változatosságot, némi kis örömöt az okozott, amikor fel-felfedeztünk egy-egy ismerőst a saját vagy a szomszédos körletekben. Amikor idegen táborba jutottunk, mindjárt az volt az első feladata az embernek, hogy körülnézzen, hátha van valaki ismerős a falumból, szomszédból, volt iskolatárs, vagy netalán a rokonságból - és akadtak azért. De nem lehetett nagy kapcsolatot tartani, mert megvolt a szigorú parancs, 293
