Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)

Kőrös Zoltán: Előszó

natba, és Bingenbe vittek, a bretzenheimi lágerbe - az is hírhedt, most is van ott egy kereszt. Akkor az amerikaiak nem tudták, hova rakják a hadifoglyokat. Egy hétig ott voltunk, túl volt zsúfolva, aztán újra vittek minket Mainz mellé, ott is csináltak a szabad földeken lágert. Az is zsúfolt volt, és vízvezeték se volt ott, mert kint a szabad határban volt. (Wiegel-Halász Imre, 1945 áprilisa után)

Például a mi lágerünkben nem voltunk sokan, »csak« valami ötvenötezren. Amikor a víz meghajtotta a jónépet, egyik lágerrészből kellett átmenni a másikba, ott álltak az autók, mindegyikünk levehetett az autóról két csokoládét. Két napig csak azt adták, de aztán már jó volt, mert volt breakfast csomag, adtak háromszor enni. (Papp Imre, Bonn, 1945 áprilisa után)

Elkészítettek egy hatalmas lágert, az lehetett olyan hetven-nyolcvan hektáros terület. Az csak olyan volt, mint amikor itt kinéz az ember a határba, síkság. Be volt vetve búzával, mindennel, és bekerítették drótkerítéssel. Gyorsan mentek az autók - az első autó fúrta a lyukat, másik szobrot tett belé, a harmadik meg húzta a drótokat. (Tóth Mihály, egy nagy francia láger, 1945. április eleje)

Már akkor a franciák alatt voltunk. Olyan primitív helyen, hogy ott se fa, semmi nem volt, csak az óriási drótkerítések és a nem tudom hány ezer ember. Az egy óriási terület volt, egymás mellett voltak ilyen szektorok, mindegyikben volt talán ötezer fogoly. Olyan szomjúság volt, úgyhogy amikor esett, az emberek a pocsolyákból itták a vizet. Aztán a Rajnából hordták a vizet lajtokkal, meg volt klórozva. Emlékszem, volt ott egy szenei cigánygyerek, prímás volt, ő is ott állt bőrig ázva, úgy fázott, hogy már remegett. Volt két jó kabátom, mondtam neki, Ferkó, gyere, egyik kabátot neked adom, nem lehetsz így, meghalsz. Há, nekem már mindegy, mondja. Úgy aludtunk, hogy a földön feküdtünk, és senki nem törődött velünk. (Molnár Lajos, Bingen, kb. 1945 nyara)

A táborok, melyek a földeken vagy a szó szoros értelmében a zöld réten keletkeztek, rövid időn belül pusztasággá változtak. A hadifoglyok gyakran az összes vegetációt kitépték, ami egyrészt alomnak szolgált, másrészt tüzelőanyagként, esetleg az ellátás akadozása alatt mint alternatív élelem. Amikor 1945. április végén elkezdődtek a hosszan tartó és hideg tavaszi esők, a táborok talaja sártengerré változott. Míg az első hetekben a táborlakók a hideg tavaszi éjjelektől szenvedtek, később a nyári forróság keserítette az életüket. A foglyok sokféleképpen próbálkoztak védekezni. A szerencsésebbnek volt sátra vagy legalább vízhatlan sátorlapja, a többieknek meg kellett elégedniük a primitív, földbe vájt gödrökkel.33

Kint voltunk az ég alatt, olyanok voltunk, mint a varacskos disznó, ástunk lyukat, oda bújtunk el. Volt pokróc, azt húztuk ki az eső ellen, hogy ne ázzunk, térdig jártunk a sárban. Nem törődtek ott velünk semmit. (Tóth Lajos, ismeretlen tábor valahol Németországban)

Ég alatt voltunk, kapartunk magunknak gödröket, hárman-négyen összefogtunk, aztán egymásba feküdtünk, így melegedtünk. (Tóth Mihály, egy nagy francia láger, 1945 áprilisa)

A Rajna menti táborok lakói persze nem az egyedüliek voltak, akiknek meg kellett birkózniuk a szabad ég alatti élet nehézségeivel:

Ott a tengerparton semmit se csináltunk egész nap, borzasztó volt. Én egy halnevelő ketrecben laktam egy barátommal - amikor kidobták, fölfordítottuk, feneke

33 Tárcái 1992, 19.; Knopp 2009, 231-232.