Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Prohászka Marcell
260 tották, amúgy hidegen, és aki evett belőle, az nemsokára futkoshatott fűhöz-fához. A harci cselekmények nem szűntek meg teljesen. A mi szakaszunkra néha-néha átsuhintottak egy-két lövést vagy sorozatot. Ennek köszönhette megsebesülését este Csabai harcostársunk. A bakancsunkban az előző napi beázás után vizes kapcánkat nem tudtuk kicserélni. Idő se volt rá, és pótlás sem akadt, illetve 11-én az állásunk mögötti kastélyból kihozott tépett függönydarabokkal cseréltük le. Keserves dolog volt a bőrünkre száradt merev vászondarabokat lemállasztani, de enyhítette valamelyest lábfejünk zsibongását az új, feltűnően száraz és kissé karcos megoldás. Átmeneti segítség volt. A műútról a kastély felé levezető erdei út bevezető pontján kétoldalt előzőleg tüzérségi harcállást létesíthettek, némi beágyazó mélyítéssel, és a figyelők számára gerendákból épített védelemmel. A rajunkat a jobb oldali állásba vezényelték, a bal oldaliba ugyancsak szakaszbeli társaink kerültek, a harmadik raj már kissé távolabb az erdőben nyert elhelyezést. Lényegében mi nyílt terepre kerültünk, csak mögöttünk távolabb húzódott az erdő széle. Feltétlenül kellett magunkat álcáznunk, nem beszélve egyben a hideg elleni védelemről. Téliesítettünk egy kicsit, a pár méter átmérőjű gödrünket bunkerré varázsoltuk a kastélyból kihozott félajtókkal befedve, gallyakkal, fenyőágakkal álcázva, hogy mégis egy kicsit védettebb, födöttebb helyen legyünk az esőtől, meg egyebektől. A kastélyban letépdesett függönyökön feküdtünk, egy kicsit sikerült kellemesebb légkört teremtenünk, hogy a hideg ne mardossa a testünket. A gerendák közti lőrés megkímélt bennünket a kinti, szabadban történő figyeléstől. A kővetkező napok az előzőekhez képest eseménytelenül, de nem tétlenül teltek. Állandó készültségben éltünk. Bunkeréletünknek voltak állandó és ismétlődő feladatai, ezeket pontokba szedve sorolom fel. Nappali beosztás, figyelőszolgálat, éjjeli őrségek, a sötétedés után kétóránkénti váltással, két fő előre megy a vonalunk elé, négyszáz-ötszáz méterre, a három, négyes számú pont magasságába, figyelni, illetve fülelni. Fülelő őrség, ráták nappali állandó látogatása. Reggelenként puskapróba, mindenkinek le kellett adnia egy-egy lövést a bunker lőnyílásán át. A szabadidőnkben portyázhattunk a környéken. Valamennyi felsorolt napi teendőhöz kapcsolódik egy-egy élményem. A nappali figyelőszolgálat nem okozott különösebb gondot, de az éjjeli fülelőszolgálat távol a biztos környezettől és fedezéktől izgalmas és egyben félelmetes volt. Hasonló feladattal az ellenség is küldött maga elé figyelő őrszemeket, behúzódva az árokba, gödrökbe, valószínűleg ezek imbolygó árnyait észleltük néha-néha. A bizonytalanság miatt nem leptük meg őket, így mi is elkerültük az ő rajtaütésüket. Ludányi Lajos barátom ehhez a ponthoz a következő megjegyzést fűzte: „Én háromszor voltam kint éjszaka figyelőként, borzasztó volt.” Magam is így éreztem. Korábban említettem, hogy puskám használhatatlanná vált, már az első napon. A reggeli fegyverellenőrzések során csak úgy úsztam meg a leleplezést, hogy a rajbeli társaktól leadott lövésük után én egy kölcsönvett puskával bizonyítottam fegyverbéli felkészültségemet. A bunkerből leadott lövéseket az ellenőrző századparancsnokunk csak kívülről figyelte. Nem is tudom, miért nem mertem bevallani, hogy nem jó a puskám, utólag se tudom megérteni önmagamat - valahogy az ember röstellte magát, meg talán féltem is, hogy ezért büntetést kapok. Még lehet, hogy szándékosságot is feltételeztek volna, mert voltak a háborús eseményeknek a régi epizódjaiban olyanok, akik direkt tönkretették a fegyvereiket, hogy az esküjüknek vagy a vallásuknak megfelelően vegyenek részt a kötelező harcokban.
