Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
25 Ami volt az az egypár fegyverünk, volt ott olyan kanális féle vas híddal, az amerikaiak fogták a fegyvereket, hozzáverték a híd karjához és beledobálták. Aztán ott volt olyan három nap rettenetes sorsunk. Bevertek bennünket egy futballpályára. Sokan voltunk ott - amennyi egy futballpályára befért, az már gyűjtőhely volt. Esett ránk a havas eső, térdig érő sárban jártunk, se lefeküdni, semmi, és enni se kaptunk. (Tóth Mihály, Lippstadt, 1945 márciusa) Egyszer csak egy teherautó megállt mellettünk, hogy üljünk fel. Hova? Őneki az van kiadva, hogy a csellengőket összeszedni és bevinni a táborba. Hát ez kell nekünk, fel is ugráltunk, de mikor a tábor előtt leállt a teherautó, Jézus Mária! Ameddig a szem ellát, az a sok fogoly, összeverődve. Ez volt az a badaiblingi röptén És akkor a katonák hoznak egy szökött foglyot, két oldalról tartották, leütve neki a homlokáról minden - hogyha valaki szökni akar, vagy ellenállni, az így jár. A dögcéduláinkat olyan gyorsan kapartuk el, ahogy csak tudtuk. (Levánszky György, Bad Aibling, 1945. május-június) A fogság első időszakában a szövetségeseknek gyakran rögtönözniük kellett: a friss foglyoknak ideiglenes lakhelyül katonai laktanyák, köz- és gazdasági épületek szolgáltak, vagy egész egyszerűen a szabad ég alá lettek helyezve, ahol sok esetben hosszabb ideig maradtak. Olyan könnyű tankokkal fogták körül azt a hatalmas nagy területet és az egész társaságot. Nem csak minket - aki menekült, mindenki bekerült. Sok német katona volt ott, de civilbe öltözöttek is, valahol szereztek ruhát. Az már aztán katonai tábor lett, a tankok olyan százméterenként álltak, ott voltak gépfegyverrel, úgyhogy ha valaki közeledett, megmondták, hogy nem szabad, mert akkor lőnek. Éjjel meg az egyik tank a másikat világította, ez volt a kerítés. (Nagy Béla, Lübeck mellett, 1945. április vége) A nyugati hadifoglyok a szovjetek foglyaival szemben több szempontból is jobb helyzetben voltak. Ennek egyik elemét a fogságba szállítás jelentette. Nyugaton ugyanis sokkal kisebbek voltak a távolságok, amit a fogolytáborig meg kellett tenni, így miközben a szovjet belterületre irányuló több ezer kilométeres, nemegyszer több hétig tartó utak alatt nagy mennyiségű hadifogoly vesztette életét a hideg, a szomjúság és az élelemhiány miatt,27 Nyugaton a transzportálással kapcsolatos ilyen haláleseteket - legalábbis az én adatközlőim - nem említettek. Azok, akiket Franciaországba vittek ki, vonattranszportokat is említettek, de a gyakrabban használt utazóeszközök a gépkocsik voltak, a motorizált amerikai hadseregben elsősorban a Studebakerek. Az utazásokkal kapcsolatban több interjúalanyom emlékezetében gyakran megjelent az őrülten száguldozó, általában fekete sofőr típusa.28 A hadifogoly-szállításnak egyik másik tipikus módszere a gyalogmenet volt, ami a kimerült fogoly számára, még kisebb távolságra is nagyon kellemetlen tapasztalat lehetett. És néha sorsdöntő is: Április 20-tól egészen május 16-ig gyalogoltunk, Kemptentől Mutzigig, nyolcvanezer fogoly ment egyszerre. Énnekem ezalatt úgy elkopott a bakancsom, hogy már a sarkamat nyomták a szögek. Annyi nap alatt négyszer kaptunk enni, az volt a szerencsénk, hogy a német lakosság dobált be közénk ennivalót, de csak annyi maradt meg a kezünkben, amit elmarkoltunk. Volt, aki kukákból kiszedte a krumpli Stark Tamás: Magyar foglyok a Szovjetunióban. Budapest, 2006, 121-124. 28 Tárcái 1992, 42.; Knopp 2009, 221.
