Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Prohászka Marcell
251 Várpalota, 1944. XI.13. Drága jó szüleim! ígéretemhez híven ismét tollat ragadtam, és képzeletem sebes szárnyakon száll haza. Én a magam részéről pillanatok alatt otthon tudok teremni, sajnos nem állíthatom ezt a postáról. A leveleket otthonról mindig kétheti késéssel kaptam még meg eddig. Kivétel volt az utolsó levél, illetve ujságküldemény. [...] Nem tudom még biztosan most se, hogy mi a valószínűsége annak, hogy mi Várpalotáról Körmendre költözünk. Egyes jelek erre mutatnak, de jómagam csak pesszimista tudok lenni. [...] Ám ugyancsak vannak híreink, hogy december tizedikére, tehát három hónapra felterjesztenek az őrvezetői rangra. Más hírek szerint évvégére hadapródőrmesterek leszünk, miután mint őrvezetők az Akadémiára mentünk. Mi az igazság, majd eldől. Minden esetre mi egy hónap óta semmit se tanultunk, tele vagyunk bemutatókkal, szolgálattal, amit most újabban még tetéztek. Sokat kellett hazagondolnom, Főleg a Lajosra, aki a kertben szorgoskodik most hozzánk hasonlóan, a szó szoros értelmében kell ezt venni, mert mi is hasonló futóárokmunkákat végzünk. Terminus van kitűzve, addigra a munkákkal készen kell lennünk. Nagyon rosszak itt a viszonyok, és mint sokszor írtam már, a talaj nagyon köves. Aj. ember ásója bizony beletörik a talajba. Remélhetőleg a mi fogunk nem fog beletömi. A rossz idők is megérkeztek, el kell képzelni egy olyan időt, amikor tél van nálunk, és a lehető legnagyobb szél fúj. Metsző és havat vág az ember szemébe, hát ilyen ítéletidő volt itt is, havas esővel párosítva. Bemutatóra vonultunk ki a közeli (6 km) gyakorlótérre. A szél akkora volt itt is, hogy a lövészetet, az élesgyakorlatot emiatt nem lehetett megtartani. Nem is úsztuk meg szárazon az esetet. Magam is annyira megfáztam, hogy egy fél üveg Piramidon kellett ahhoz, hogy valamennyire kikecmeregjek a betegségtől, de ez is nehezen megy, mert az éjszakák hidegek, és kétnaponként vagyunk szolgálatban (őrségben, majd készültségben). Igen nagy elhatározó képességnek kell az emberben lennie, hogy mindezt véghezvigye, és mi több ki is bírja. Az új kiképzési és nevelési rendszer, mely az éhség, nélkülözés, és a fáradtság elviselés elvein alapszik, a legteljesebb mértékben meg van honosítva. Ilyenkor tudja meg az ember, hogy milyen nehéz a sorsa azoknak, akiknek nincs, vagy aki a fronton van hasonló helyzetben. A magam részéről már megszoktam ezt az életmódot, holott, ha csak lehet, enyhítek rajta valamit. Értem ezt egy-egy bevásárlással, vagy vacsorával. Bevásárlás ugyan korlátozva van, mert mustáron kívül mást nem lehet kapni, de ez is jó, mert úgy legalább jobb íze van a komisznak. A kis hűlést leszámítva tehát mondhatom, hogy jól vagyok, mert Jól kell lennem”, és kitudja, hogy ez nem-e így van rendelve. Az ember főleg, ha azt tartsa szem előtt, bele tud nyugodni a sorsába, csak azt kérem a jó Istentől, továbbra is tartson meg minket így egymásnak. Nem tudom Pesten mi történt, ma vasárnap délben, mikor kinn áztunk, az autók és a menekültek kocsijai, szekerei százszámra jöttek lefelé, még Csík megyéből is voltak kocsik, siralmas látvány volt. Mentsen meg tőle minket az Isten. Kezeiket csókolja: Marci. Várpalota, 1944. XI. 20. Drága jó szüleim! Ismét új hét kezdődött, lassan már a harmadik hónapja lesz itt-tartózkodásunknak. Az elején jóllehet nehezebb volt a körülmény, de jó volt még a koszt. Később
