Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Prohászka Marcell
246 egy vagy két napra nem elég, hanem egyfolytában sem kottyan meg. Van úgy a végefelé, hogy az étkezéshez kenyér nélkül ülök le. Főleg, ha van gyümölcsíz. Utóvégre ezt nem lehet kenyér nélkül enni. Hogy miért van ez az éhezés, elmondom röviden egy hét lefolyását. Kivonulás mindennap délelőtt és délután. Ez napi átlagban 15 km-t jelent, hozzávéve a dombos, hegyvidékes és ami még rosszabb, boka forgató köves tájat. Egy héten kétszer, egy délelőttön és egy délutánon éleslövészet. Szökelések, kúszások, futások mindennapiak. Akkor aztán teljesen le vagyunk törve, ha golyószórót vagy pláne géppuskát kell útközben cipelni. Nem panaszkodni akarok, mert ha kibírták mások előttem és velem együtt mások is, kibírom én is. Igaz hogy nem ritkaság századunknál a bokasüllyedés és az újonnan szerzett lúdtalp. Átlag tíz gyengélkedő mindig van. Gyengélkedőn még nem voltam és nem is akarok nagyon odakerülni. Folytatva a műsort egy héten egyszer éjjeli gyakorlat is van - ez a napi műsorra még külön megterhelés. 8-12-ig szokott tartani. Ilyen körülmények között jó magam is meg tudom érteni helyzetemet evés szempontjából. [...] Sokszor gondolok továbbra is haza, kedves szüleimnek kezét csókolom, Timit szintén csókoltatom: Marci. Várpalota, 1944. X. 7., szombat* Drága jó szüleim! Legutóbbi levelemben írtam, hogy jól vagyok - most meg éppen gyengélkedő vizsgára megyek. Már második napja, hogy a lábamat a sarkamon feltörte a bakancs és járni is alig tudok. Hétfőn nagyon rossz napunk volt. Az erdei harcok bemutatását bízták szakaszunkra a most hadbavonulók részére. Reggel 4-kor keltünk és Y25-kor esőben útnak indultunk és 8 km-t hegynek felfelé meneteltünk. Másfél óra alatt ott voltunk a tett színhelyén és ott áztunk délután 4-ig. Vacsorára érkeztünk haza. Hál’ Istennek semmi bajom nem történt. Másnap (kedd) kegyetlen idő volt - szeles, inkább viharos. E napon nem vonultunk ki - másnap (szerda) azonban ismét az erdőbe mentünk. Csak délután kaptuk a parancsot, így hát óriási iramban vágtunk neki utunknak. Ekkor törte fel a lábamat a bakancs. Most pihenek és olvasgatok, mint alosztályi gyengélkedő. A csomag éppen jókor jött tehát. [...] Kezeiket csókolom, a Timit is csókoltatom: Marci * E levél éppen azon a napon íródott, amikor a bomba házunkat elpusztította. Történelmi emlék. A hathetes újonckiképzést esküvel zártuk. A vár udvarán összegyűjtötték a fegyvereket, és az ezredesünk jelenlétében az esküt letettük, megadták a körítést. Ha arra gondolok, hogy hány esküt tettem az életemben: először Horthyra, utána Szálasira, aztán az 1945 utáni új köztársaságra és legvégül 1949-ben a Rákosiékra, amikor állásba helyezkedtem - tele vagyok esküvel. Nem tudom, melyiket nem tartottam be, de valószínűleg nem száz százalékosan mindegyiket, legalábbis gondolatban az ember ellenkezett ezekkel az esküszövegekkel, mert nem mindegyik passzolt, hogy végeredményben az szerint éljen az ember. Az első hetekben egyáltalán nem volt semmi szabadság. A hat hét után, amikor az esküt letettük, akkor engedtek ki városnézésre naponta egy órát. De ez az egy óra arra szolgált - abban az időben, amikor jegyek voltak -, hogy valahol valamilyen élelmet fölkutassunk. Körbejártuk a várost és minden üzletben leálltunk, van-e valami eladnivaló. Örültünk, ha „Hitler-szalonnát” szereztünk - a későbbiekben
