Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Prohászka Marcell
A hathetes újonckiképzést lehúztuk, de kikkel. Jutási őrmesterekkel, szakaszvezetőkkel, tizedesekkel - Jutas volt az altiszteknek a kiképzőhelye -, és azok kemény legények voltak. És ide mihozzánk is a válogatottakat hozták, mert mégis azért egy elit századhoz kellett jönniük; viszonylag kulturáltabb emberek voltak, de annyira voltak kulturáltak, hogy minket naponta apamajomnak szólítottak, meg satöbbiknek. Élvezték azt a helyzetet, hogy ők ezt az „úri” századot birtokba vehették és megmutathatták, milyen a katonaélet. Bennünk a jövendőbeli tisztjeiket látták, és amíg módjukban állt, hogy egy kicsit kitoljanak velünk, ezt lépten-nyomon igyekeztek is megvalósítani. Reggel korai ébresztő, reggelizés, és kaptunk egy levest is, de valószínűleg tele brómmal: lecsendesíteni az emberi természetünket. Ez a honvédségnél jellegzetes volt, hát egy ilyen tömeg férfiembert valahogy azért kordában kellett tartani. Aztán kivonulás, rendszerint mindig terepre mentünk ki, Hajagosra, aztán már a többi neveket elfelejtettem. Legalább öt-hat kilométert gyalogoltunk, és ott volt a lőtéri kiképzés, éles lőszerrel, vagy pedig egyszerű puszta kiképzés: ottan volt naponta feküdj, föl, jobbra át, balra át, satöbbi. És különösen - Várpalota környéke csupa kő - azon a kősziklás, kődarabos terepeken a repülőtámadást eljátszani, hasra vágódni, tócsába, az kemény volt. Az épület körül egy elég mély árok volt, kővel kirakva, és abba is be kellett ugrani, hogyha éppenséggel az volt a büntetésünk. Aztán ki kellett mászni, úgyhogy az ember csupa kosz, piszok lett, és akkor a ruháját is tisztogathatta egy-két éjszakai órán keresztül. Meneteltettek, futtattak körbe a vár körül, de voltak egyéb megoldásaik is. A terepjárásokon fölhólyagzott az embernek a lába, ami azért kellemetlen volt; zoknink nem volt, csak kapcánk, és ha a kapca begyú'rődött, akkor ezt a sebet még sokáig hergelte, nem tudott begyógyulni, és a járásunk akkor nagyon nehéz volt, sőt fájdalmas. Maradjak-e katona, vagy ne maradjak? Nem nagyon tetszett, amikor már ezt a sok és nehéz kiképzést kaptuk, amikor a talpunk és a lábunk tele volt sebbel, hólyaggal, akkor már nem ízlett annyira az a katonaélet, hogy én ott eltöltsek még további négy évet. A kiképzőtisztjeink nagyon kemények, durvák voltak, a kiképzésnek az intenzív és a passzív szakaszában is - szétdobálták az ágyainkat, mindent, hogy aztán újból rendbe tegyük ezeket, vagy éjjel felordítottak bennünket kétszer-háromszor, pillanatok alatt föl kellett öltözni, és közben mérték az időt. Hát ilyen volt ott az élet. Várpalota, 1944. X. 1., vasárnap Drága jó szüleim! [...] Ismét vasárnap van és az első kimenő. Sajnos csúnya, esős idő van, az utcákon nem igen lehet bolyongani. A cukrászdákat már bejártam egyik bajtársammal - ugyancsak eredménytelenül. Most az Erzsébet szálló különtermében fél liter bor mellett leveleket írunk. A Timi éppen ott volt a parancshirdetéskor a múlt héten, amikor kihirdették, hogy leveleinket cenzúrázzák. Tehát hétközben nem igen írhatok, amellett hogy idő sincs rá. [...] Jóllehet sokkal többet eszem itt, mint odahaza (el is csodálkoznának rajta), kezd kevés lenni. Reggelire van egy bögre feketekávé vagy egy tányér leves. El is felejtettem. Már nem csajkából eszünk, hanem megnyílt az étterem és nem is kell mosogatnunk. Igaz, hogy ezt a fennmaradt időt máshol hozzák be. Délben leves és főzelék van olykor hússal. A menü krumpli, a következő nap meg burgonya, esetleg felváltva leves a főzelékkel. [...] Főleg a kenyér hiányzik, mert a komisz nem hogy 245
