Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Patasi Zoltán
szoknyájuk volt, zöld sapkájuk, volt rajta egy ilyen bumbuc, arról tudtuk, hogy skótok. Csináltak fából nekünk olyan modern vécét, hogy mindennap ki lehetett önteni. Hidászfélék lehettek, géppel ásattak nagy gödröt, hátul a vécét ki lehetett nyitni, kivenni a piszkot, beleöntetni a pöcegödörbe, föld volt hegyé hányva, mindennap megvolt, hogy ki önti ki. Klórmeszet is hoztak, és mindig, mikor valaki elvégezte a dolgát, leszórta vele.28 Egyszer megyek be a faluba, és látom, hogy ott van egy amerikai katona, a mieink körülvették ötét. Magyar volt, Sebők nevű, meghallotta, hogy magyarul beszéltek a faluban. Bemutatkozott, és akkor körülvették a pajta bejáratában. Elmesélték, hogy hogyan vagyunk. Rosszul beszélt magyarul, azt mondta, hogy már hat éve katona. Mikor ránk nézett, elkezdett pityeregni, ilyen szegény gyerekekkel mit akartak? Aztán ezt elmondta a parancsnokságon és elintézte, hogy elvigyenek bennünket a katonaság autóival pár kilométerre, Elzébe, egy kisebb városkába. Egy volt német barakktáborba tettek, négy-öt barakk volt ott, az állomás mellett, láttuk az összes vonatot, ami arra ment. Kitettük magasra a magyar zászlót. Ott már jobb helyünk volt, higiénikus körülmények voltak. Innen az amerikaiak többször elvittek bennünket a városban lévő konyháikba kisegíteni, mosogatni. Egyszer csak megjelent egy civil csoport, azt mondták, hogy a svájci vöröskereszttől vannak, magyarul is beszéltek. Lefújatták mindjárt az ágyakat, meg bennünket is ezzel a porral, ami akkor volt. Mindenkit felírtak, ki hová való, honnan jött. Apám az kerestetett engem, írt a vöröskeresztnek, felelt a magyar vöröskereszt is és a nemzetközi is. Csakhogy rosszul lett beírva az adat, hogy hol vagyunk - a lapon, amit apámnak küldtek, elbai tábor van írva, pedig mink Elzében voltunk. Ott is német koszt volt, főztek is, amit főztek. Egyszer kaptam huszonhat márka zsoldot is, az amerikaiak elintézték. Olyan parancsnok volt, aki törődött a szegény emberekkel. Adtak húsz szivart, meg sondermischungot, német cigarettákat, mert ez nem UNRRA-csomag volt - úgy látszik, az amerikaiak kisrófolták a németektől. Egy szivart elszívtam, és a vége olyan büdös volt, hogy csoda, még erre sütött rám a nap, úgy elszédültem, hogy nem tudtam volna bemenni a lágerbe. Aztán eladtuk kenyérért, mert a dohányos még az életét is odaadta volna a cigarettáért. A huszonhat márkán úgy nem tudtunk venni semmit se, mert minden jegyre volt, aztán nyiratkoztunk, meg fényképet csináltattunk. A nyírásnál az inast, aki lepucolta a vállunkat söprűvel, jobban megfizettünk, mint a főnökét, csak hogy mérgelődjön. Lette Olyan egy hónapig lehettem Elzében, amikor egy meglepetés ért: egy kora őszi napon rám talált a balázsfai szomszédom, Lajtai Laci. 1928-as volt, szomszédunk volta kolónián, vitéz volt az apja. Laci a bodaki katonákkal ment ki Németországba. Aztán mindig csavargott, ment össze-vissza vonattal, a bátyját kereste. Német családnál is lakott, erdőkben is járt, tőröket vetett, nyulakra, még hódat is fogott, aztán 28 A brit-amerikai őrségváltást Patasi Zoltánnal nem tudtuk egyértelműen konkrét időponthoz rakni: ő 1945 nyarára teszi az első találkozását a brit katonákkal, amikor még Eimében volt. Saját szavai szerint egy ideig akár keverten, brit és amerikai fennhatóság alatt is lehettek. Gányovits Alfonz szerint, aki együtt volt vele Eimében és Elzében, a britekkel már csak valamikor 1945. augusztus 15-e után találkoztak. 227
