Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
21 mit. A néni tett oda kenyerkét, meg valamit, pedig őnekik se volt már, az utolsó zsák lisztet mi hoztuk le a padlásról. (Benyó Ernő, Mainburg, 1945 júniusa) A bátyámmal együtt lettünk elhelyezve egy háznál. A gazdának egy katona fia fronton volt, egy fiú és két lány meg otthon. Nagyon jómódú gazda volt, már akkor villanyfejőgépei voltak, amiről mi még nem is hallottunk. Huszonnégy-huszonhat tehén volt az istállóban, ezeket kellett ellátni abrakkal. Kivonult traktorral a bácsi, lekaszálta. Előttünk voltak náluk lengyel hadifoglyok, már azok nem voltak hajlandóak dolgozni, ki is oktattak bennünket, ti se legyetek szolgálók, elvégre már béke van, ne hagyjátok magatokat kiszipolyozni. De azért mégis, a reggeli, ebéd, vacsora megvolt, és nem is rosszul tápláltak bennünket, mert tej, vaj, meg krumpli is volt bőven. (Tóth András, Kaufbeuren környéke [?], 1945 áprilisa) Munkára adtak minket a parasztokhoz, Kettenheimbe. A bürgermeister azt mondta, igény van a parasztoknál hat emberre. Én olyan vézna gyerek voltam, de egészséges. A nagybirtokosok a nagyokat, erőseket elvitték, én meg ott álltam. Végül egy öreg asszonyka vitt el engem. Witwe Neder, özvegy Neder, a férje elveszett a háborúban, a fia is katona volt, meghalt - nem volt senkije. Kis mezőgazdasága volt, egy szőlőssel, lovak is voltak, tehenek is, de a nehéz munkákra ott voltak a gépek. Németországban magasan előttünk voltak már akkor is. Volt egy szolgája is, a lovakkal szántott, én meg mellette ezt-azt, házimunkát. Mindenbe belejöttem, mindent megcsináltunk. Ott voltam egy évig, 1946 nyaráig. Nekem annál olyan jó dolgom volt, hogy talán soha az életemben olyan dolgom nem lesz. (Molnár Lajos, 1945 augusztusa) Odamentünk a gazdához, ott dolgoztunk, örült neki. Jó kosztunk volt, mindennap volt hús, mert volt ott a falunak egy közös jégverme, abban volt mindenkinek a hús lefagyasztva. Bizonyos időközönként hívtak bennünket, le kellett mindig jelentkezni a városban a foglyoknak. (Vendégh József, Linz környéke, 1945 áprilisa után) A visszaemlékezőim nagyobb része pozitívan emlékszik a civileknél eltöltött időre, legyenek azok németek, franciák vagy dánok. Amibe persze belejátszik az is, hogy legyen szó akár lakásról, élelemről vagy tisztálkodásról, ezek nemegyszer az otthoni standardnál is jobbak voltak. A családi gazdaságban segítő fiatal levente sokszor nemcsak munkafeladatokat látott el, sok esetben a fiatal fiúkat családtagként kezelték, de persze voltak negatív példák is. A tizennyolc évet ott töltöttem be, Dániában. Egyszer a gazda azt mondja - dán volt, de németül ott is tudtak, úgy beszéltek velem -, hogy okvetlen ne menjünk sehova csavarogni, hanem maradjunk otthon ebédre. Ottan szokás volta sült pulyka, úgyhogy nagy dáridót csinált. Fiam, azt mondja, mit gondolsz, miért van ez? Hát mondom, én nem is tudom. Hát most vagy tizennyolc éves. (Horesnyi Antal, 1945. szeptember 5.) A barátom vezette a gazdájának a lovát, sarabolták a répát. Amikor a nagy ló rosszul ment, végigvágta a lovat is, meg őtet is ustorral. Jött nekem sírva panaszkodni, hogy ő nem marad itt tovább. Az volt a legnagyobb gazda a faluban, a Vogelmaier, volt nála egy ukrán, egy lengyel, meg egy magyar, hárman voltak egy kis szobában. (Nagy József, Baierfeld bei Donauwörth) Bár több visszaemlékezőm világjárt katona volt (Szovjetunió, Erdély, Jugoszlávia), a leventék nagy része a németországi kalandjuk előtt nem került nagyon messzebbre, mint a járási városba. így számukra a nyugati államok a nagyvárosaikkal, autósztrádáikkal, a sok gépkocsival egyfajta kultúrsokkot jelentettek. Főleg a paraszti családokból származó gyerekek vették észre a különbséget a
