Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)

Kőrös Zoltán: Előszó

18 zeteknek a kombinációit is átélte, szigorúbb őrizetű helyekről a kevésbé szigorúak közé kerülve, vagy fordítva. Ebben az esetben is nagyon sok függött az egyszerű szerencsétől - a felnőtt katona is elkerülhette a fogságot, de a valószínűsége annak, hogy valaki fogolytáborba kerül, nagyobb volt, ha az illető katonakorban volt, egyenruhában és nagyobb csoportban. Viszont az egyedül maradt fiatal leven­te, akinek sikerült menedéket találnia civileknél, valószínűleg ebben a helyzetben is maradt. Bár a szovjet csapatok által megszállt területeken is akadtak katonák vagy leventék, akik szabadon barangoltak, vagy menedéket találtak a civileknél, a Szovjetunióban mégis nehéz ilyen eseteket elképzelni. A következő sorokban a nyu­­gatosok specifikus életformáit fogjuk vizsgálni a szövetségesek megérkezése után. A hadifogság nem klasszikus formái Nyugaton A nyugati hadifogságba került visszaemlékezőim zöme hosszabb-rövidebb idősza­kokat élt át úgy, hogy a feletteseikkel a helyüket keresték Hitler államának akadozó háborús mechanizmusában, vagy a közelgő front elől szöktek. Ilyen bolyongó életet folytatni a háború végén egy idegen országban nem volt veszély nélküli a frontokat megjárt katonáknak se, nem még a tapasztalatlan fiatal leventék esetében. Főleg a szövetségesek megérkezése előtt volt kiszámíthatatlan a helyzet. A potenciális hadifoglyokat az is nyugtalanította, hogy előttük voltak a front átvonulásának kriti­kus pillanatai. Ahogyan azt lan Kershaw írja, az is nagy veszélyt jelentett, hogy a nácik görcsö­sen tartották magukat a hatalmukhoz, nemegyszer még a szövetséges csapatok megérkezése előtti utolsó órákig, ami gyakran értelmetlen halálesetekhez is veze­tett. Még az is az életét kockáztatta, aki idő előtt kitette a fehér zászlót a házára. A háború utolsó hónapjaiban egyre jobban aktivizálódtak a rögtönítélő és katonai tör­vényszékek, amelyek általában halálbüntetést osztottak, hogy megakadályozzák az egyre gyakoribb dezertálásokat. A háborúba belefáradt német katonáknak és szö­vetségeseiknek az volt a leggyakoribb stratégiájuk, hogy várták az amerikaiak vagy britek megérkezését, abban bízva, hogy nem előzik meg őket a szovjetek.18 Bár az akarat a harc folytatására változó volt, néhány visszaemlékezőm (Sulci József, Papp József és mások) is említett fanatikusokat mind az SS, mind a hadsereg tagjai közül is, akik végig ellenálltak, nemegyszer azzal a szándékkal, hogy pusztulásba taszítsák azokat is, akiknek már egyáltalán nem volt kedvük harcolni. Bár léteztek olyan német parancsnokok is, akiknek volt annyi lelkiismeretük, hogy amíg erre lehetőség kínálkozott, gondoskodjanak a rájuk bízott fiatal fiúkról, elsősorban a fiatalabb visszaemlékezőimmel gyakran megtörtént olyan is, hogy a front elérkezése előtt a német parancsnokaik egyszerűen elhagyták őket mint felesleges terhet. A németek összevertek bennünket egy nagy réten, és este lefeküdtünk. Reggel felkelünk, hát gyerekek, nincsen meg a tábor. Elvitték a felnőtteket, csak mink maradtunk ott, valami hatvanan gyerekek, leventék. Hát most mi lesz? Egy tudott köztünk németül, annak a vezénylete alatt bementünk a faluba, mentünk a bürger-18 Kershaw 2013, 392-399.

Next

/
Thumbnails
Contents