Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
17ban úgy néztek, mint munkaerőforrásra, amit fel lehet használni a háborús károk rendezésére,13 a nyugati szövetségesek - elsősorban a britek - a lefegyverzett fogolytömegekben terhet láttak, amiről gondoskodni kell, és amitől a lehető leghamarabb meg kell szabadulni.14 Ebben az is közrejátszhatott, hogy Németországban és Franciaországban sem az amerikaiak, sem a britek nem voltak otthoni földön, így a hadifoglyokban nem láttak olyan nagy veszélyt, mint a francia és szovjet szövetségeseik. Az első szabadon bocsátottak azok közül kerültek ki, akikben a nyugati szövetségesek a legkisebb veszélyt látták: a beteg, legyengült egyének, az időskorú katonák és a legfiatalabb foglyok csoportjából. Ahogyan közeledett a háború vége, Németország és a szövetségesei egyre jobban küzdöttek a katonák erősödő hiányával, így egyre fiatalabb korosztályokat (és idősebbeket) hívtak be. Amíg a németeknél a friss katonák forrásaként a Hitlerjugend ifjúsági szervezete szolgált, amelyből már az 1929-es korosztályú fiúkat is harcba állították,15 illetve a náci párt által felállított Volkssturm honvédelmi szervezet, amely a fizikailag alkalmas 16-tól 60- éves korú férfiakat tömörítette,16 a Szálasi-rezsim a hasonló potenciált a leventeszervezetben találta meg. A már említett Szálasi és Hitler közötti megegyezés százezer fő 35 éven felüli férfi segédszolgálat céljaira való bevetéséről szólt, valamint arról, hogy mozgósítják a 18-20 éveseket kiegészítésként csapatcélokra és a 15- 17 éves serdülőket, kik a Hitlerjugenddel együtt velük azonos kiképzést és alkalmazást kapnak.17 Ahogyan az adatközlőim példái mutatják, Nyugaton is, Keleten is nem kevés nagyon fiatal fiú (és persze sok időskorú segédszolgálatos katona is) került szigorúan őrzött fogolytáborokba. A potenciális hadifoglyok e kategóriáinak viszont nagyobb esélye volt arra, hogy elkerüljék a hadifogságot. Ha ellenséges hadsereg részeként is látták őket, se a nyugati, se a szovjet katonák nem láttak bennük akkora veszélyforrást (és a szovjetek részéről munkaerőforrást se), mint azokban a katonákban, akik aktívan részt vettek a második világháború harcaiban. Ezenkívül, a fiatalok és idősebbek a front átvonulásakor nem voltak olyan feltűnőek, nagyobb esélyük volt az elrejtőzésre, elsősorban azoknak a leventéknek, akik civil ruhában voltak kihurcolva Németországba, vagy a háború végén sikerült kivetkőzniük az egyenruháikból. Főleg az ilyen „nem kívánt és láthatatlan emberek” gyakran más helyzetbe kerültek, mint a „klasszikus" hadifogolytáborok szigorú őrizetébe. Néhány visszaemlékezőm a hadifogság és a szabadság közötti helyzetben találta magát, mint például Patasi Zoltán, aki a nyugatos élete egy részét katonai és civil táborokban élte át, ahol szabadon mozoghatott. Mások, mint például Lengyel István és leventetársai több hónapon keresztül többé-kevésbé saját sorsukra voltak hagyva az észak-német tengerparton, ahova csak néha jött ellenőrzés, illetve ellátás a britek részéről. Voltak olyanok is, akik civileknél találtak menedéket, de olyanok is, akik rögtön a front átvonulása után szabadon mozogtak a háború által tönkretett országban, azzal a céllal, hogy hazajussanak. És persze, a legtöbbjük ezeknek a hely-13 Varga Éva Mária: Magyarok szovjet hadifogságban (1941-1956) az oroszországi levéltári források tükrében. Budapest, 2009, 17. 14 Lowe 2014, 146. 15 Kershaw 2013, 378-379. 16 Burleigh 2008, 648. 17 Stark 1989, 49.
