Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kosztolányi Gáspár
hogy csak a Szálasi ne legyen hatalmon. Ezt hallottuk gyerekfejjel, így emlékszem rá. De az apám is mindig mondta, hogy isten ments, hogy a nyilasok lépjenek föl. Az anyám is egy nagy politikus volt, hú, mindig hallgatta az idegen adókat, motoszkáltunk, hogy hallja jól a rádiót, olyan volt, hogy többet recsegett, mint amit szólt, de azért kiértette belőle a dolgot. Még olvasta Ossendowski könyveit az orosz forradalomról, azokról a kommunista mészárlásokról, néha még hangosan is olvasott belőle. Ilyenkor rászólt az apám:- Ne olvass már a gyerekek előtt ilyen marhaságokat! Másnap korán reggel jött a parancs, hogy útnak kell indulnunk, vissza Győrbe. Adonyban történt még egy érdekes eset. Az egyik beosztottam a rajomban - már a nevét nem tudom - adonyi volt, postahivatalnok, egy nagyon finom, intelligens gyerek.- Gazsi, ide figyelj - mondja nekem -, látom, hogy jóban vagy a Szabó őrmesterrel, szóljál neki, hogy nem-e mehetnénk el éjjelre szüléimhez, reggelre itt leszünk. Meg is kértem a Szabót.- Gyerekek, én hivatalos engedélyt nem adok rá, de ha úgy gondoljátok, hogy sikerül, akkor mehettek. De reggelre itt legyetek, mire parancsolvasás lesz. Mert akkor én is bajban leszek. Elmentünk, a szülei jól megvendégeltek bennünket, gyümölcsöt is hoztunk. Aztán olyan szerencsétlenül járt a dolog, hogy iszogattunk és bizony reggel elaludtunk. Mire visszaértünk, húsz percet késtünk. Fel volt sorakozva a zászlóalj, és ketten hiányoztunk, már éppen befejezték a névsorolvasást. Persze ez óriási valami volt. A Silbecket vezényelték mellénk - akkor már tizedes volt -, hogy tanítson meg bennünket móresra. Győr megyei volt, egy nagyon arrogáns ember, őt is Jutáson képezték ki. Adonynál a Duna-parton volt olyan öt-hat magas kibágerozott kavicsrakás:- Irány a teteje, ügetésben föl! - felparancsolt minket. Olyan tíz-tizenöt méter magas kavicsrakásra felfutni nem lehet, úgyhogy csak másztunk, az embernek csúszott ki a lába alól a kavics, nagy nehezen mentünk csak fel. Mikor felértünk, jött a másik parancs:- Guggolótámaszba le, bakancs orrát megfogni és bukfenc lefelé! A végén teli voltunk kaviccsal, mindenhova belement, a nadrágunkba, az ingbe, mert hason is csúsztunk, a végén három-négy kiló is volt már bennünk. Mikor leértünk, akkor „irány vissza!", és még egyszer ugyan ezt megcsinálni. Egy másik kavicsrakásnál három német katona pisztolylövést tartott, céltáblákra lőttek, és meglátták eztet. Amikor már harmadszor visszaértünk a kavics tetejére, láttuk, hogy jön a két német. A Silbeck terpeszlábbal állt, és parancsolgatott, egyszer csak akkora pofont kapott hátulról a némettől - azt hiszem, őrmesteri rangja volt -, hogy ott mindjárt elterült.- Was ist los, du Schwein?6 Kiabált a Silbeckkel, és akkor már egész jól beszéltem németül, megértettem, hogy ez azért van, hogy mit csinál velünk: így akartok háborút nyerni? így bánni katonával? Akkor a németeknek nagy szavuk volt. Aztán a Silbeck visszavitt bennünket, el se merte mondani, mi történt, csak azt, hogy végrehajtotta a büntetést. Az adonyi gyerek aztán nagyon pórul járt. Később hazaszökött, nem jött vissza. Mikor már mentünk volna el Écsről, akkor tudtuk meg, mi lett vele. Volt ottan vala-139 6 Mi folyik itt, te disznó?
