Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
12 emlékezőim is. A visszacsatolt Felvidék területről nyugati hadifogságba került katonák és leventék száma a mai napig nem ismert, de ezrekről - ha nem tízezrekről - lehet szó. Tárcái Béla a következőképpen foglalta össze számításait: a leginkább elfogadható becslések szerint a háború utolsó hónapjaiban mintegy 700 ezer magyar katona települt ki szervezett formában, vagy a helyi parancsnokok önálló elhatározása alapján a nyugati zónába, szétszórtan Ausztria, Németország, Cseh-Morvaország, Lengyelország, Dánia és Hollandia területére. A szervezetten kivonultak közé tartozott az 1. magyar hadsereg, amely Szlovákián keresztül Morvaországba húzódott, ahol egy részük ott maradt, a másik részüket azonban a Dunántúlra, majd onnan nyugatra irányították. A 3. magyar hadsereg Linz környékéig jutott, ahol egy részük amerikai, másik részük szovjet fogságba került. A magyar honvédség hétszázezres állománynak a fele, tehát kb. 300-350 ezer ember került a nyugati szövetségesek fogságába. Ebben a számban benne van az a kb. 60 ezer leventekorú fiatal is, akiket a németek légvédelmi, haditengerészeti segédszolgálatra és páncélos elhárításra kezdtek kiképezni.9 A szervezetten kitelepített katonai egységeken, polgári hivatalokon, intézményeken és üzemeken kívül 1944 végén és 1945 elején több mint 1 millió polgári személy hagyta el menekülve az ország területét.10 A magyar katonák első kis csoportjai már a normandiai partraszállás idején nyugati fogságba kerültek,11 de a magyarok többsége a háború utolsó heteiben vált hadifogollyá. Az adatközlőim közül Matus Géza esett legkorábban fogságába, 1945. március 8-án, a többiek döntő része a háború utolsó két-három hetében. Bár az amerikaiaknak, briteknek és franciáknak az egész világon voltak fogolytáboraik,12 egyetlenegy visszaemlékezőm se töltötte hadifogságát a kontinentális Európa területén kívül. A legtöbbjük a fogságba esésük utáni hónapokat, rosszabb esetekben éveket Németország területén töltötték, de egyesek Franciaországban (Prohászka Marcell és Ásványi László amerikai kézen, Zsidó Lajos francia kézen), Dániában (Horesnyi Antal), Belgiumban (Matus Géza) vagy Svájcban (Bugár Rudolf) voltak. A fogságba esés Talán nincs egyetlen olyan visszaemlékező, aki ne emlékezne az első találkozására a szövetségesekkel - ez fordulópont volt minden katona vagy levente életében. Az emlékek csak intenzitásukban különböznek egymástól. A legtöbben már jóval a fogságba esés előtt feszültséget éreztek, mindenki számított arra, hogy előbbutóbb valószínűleg sor kerül erre. A visszaemlékezőim között egyáltalán nem nevezhető tipikusnak az az eset, amikor a katonák harc közben adják meg magukat az ellenségnek. A háború abban az időben lassan a végéhez közeledett, csak keveseknek akaródzott harcolni - nemcsak a közkatonáknak vagy leventéknek, 9 Tárcái 1992,10-13.; A számban nincsenek benne a „volskdeutsch” magyar állampolgárok, akik a német hadseregben szolgáltak, sem a vasutasok, akik - mivel egyenruhát viseltek - szintén jelentős számban kerültek fogságba. 10 Uo. 12-13. 11 Uo. 58. 12 Knopp, Guido: Zajatci. Bratislava 2009, 68-69., 178-179., 245.
