Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Gányovits Alfonz
Aztán úgy szórakoztunk, hogy amikor jöttek a tankok, álltak rajtuk a katonák, dobáltuk föl azokat a magyar tokaji borokat, azok meg dobtak le csokoládét, cigarettát, meg mindent. Lassan mentek a tankkal, de nem állhatták meg, és néha úgy csináltunk, mintha dobtuk volna nekik bort, de nem dobtunk, ők meg közben ledobták a szajrét. Jött a másik tank, feldobtuk az üveget, azok meg nem dobtak le cigarettát, vagy csokoládét - biztos telefonált egyik a másiknak, hogy vigyázzatok, mert itt megy a csalás. Hát ilyenek is voltak. Volt ottan a falu szélén egy kilőtt német Tigris tank, mellette meg a sok lövedék. Mentem oda az egyik kollégával, a Zsoldos Janival, hogy találunk ott gyutacsot, aztán a pajtában fogunk verebet, rákössük és meggyújtsuk. Az előtte való este már csináltak mások is ilyet, a szegény veréb röpült, szikrázott utána a gyutacs, nem is tudta, hogyan. Megyünk oda, ott volt két magyar gyerek, mivelünk voltak azok is, valahol szereztek ilyen háromkerekű motorbiciklit és benzint akartak bele szerezni. Az egyik gyerek tartotta a lavórt, csurgott bele a benzin, a másik meg a tank hegyett volt. Odamentünk a Janival, és láttam, hogy a német gyerekek, valami négyen-öten lehettek, verték a lánctalppal az ágyúgolyófejet, megszedték ki belőle a gyutacsot, azok is biztos valami marhaságra akarták használni. A tanknak az ágyúcsöve oldalra volt fordítva, kilencven fokba, a hegyén egy német gyerek nyargalt, egy meg a tankban volt. Az egyik magyar gyerek fönt állt a tank szélén és káromkodott, hogy hagyják abba. Az is valami sváb lehetett, mert németül tudott - nem olyan jól, de tudott. Mondom a Janinak, gyere, menjünk innen, mert nem jó nézni ezeket, amit csinálnak. A Jani előttem lépett a tanknál, én meg utána, még mondtam is neki, hogy siessen. Abban a pillanatban, ahogyan a tank mögé léptem, egy nagy robbanás! Nagy füst, a jajgatások. A mieink tudták, hogy én oda mentem, már kiabáltak, Frédi, Frédi, meg Jani, de jobban a Frédit kiabálták. Élek, mondom, de füst volt, nem lehetett látni semmit. Hárman vagy négyen meghaltak, csak mink ketten maradtunk életben, az, aki tartotta a lavórt a tank végén, az pesti gyerek volt, meg egy német gyerek. Aztán már később láttuk, hogy tolókocsiban nyomkodták a német gyereket a faluban. Ez, aki az ágyúnak a csövén nyargalt, azt itt a szemérmes testénél kettévágta és meg is halt. Aztán a németek miránk akarták fogni, hogy mink robbantottunk, de hát mink épek maradtunk. De ha egy lépéssel hátrább vagyok, végem van. Két nap múlva már takarították el az ágyúgolyókat, amik a tank körül voltak. Egy szalagot húztak oda, nos az volt, hogy nem szabad oda menni, semmi más. A faluban volt az amerikai parancsnokság, Eime valami kerületi parancsnokság lehetett, mert oda járt röpülőgéppel egy pilóta, hozta meg vitte a postát. Ahogyan kimentünk a kertudvaron, ott volt a kertnek a végében a hereföld, ott szoktunk főzni és ottan szokott ieszállni a repülő. Gólyagépnek hívták, az volt a postás gép, a postát odahozta neki a dzsip. A pilóta amerikai katona volt, de magyar gyerek volt az is, a szülei kassai származásúak voltak. Egyszer beleültetett a gépbe, lekötött és a számra kötött egy zacskót. Felszálltunk, megpörgetett, és aztot a zacskót telecsináltam ott neki. Tudta, hogy nem fogom bírni. A falunak kellett ellátni bennünket. Ezt az amerikaiak adták parancsba a polgármesternek. Három bürgemeister is volt, amíg ott voltunk. Azt mondta az első, hogy nem ad, akkor leváltották, jött a másik polgármester, az adott egy napra való kenyeret, vajat, lekvárt, ilyeneket kellett adni az ottani civileknek, de főtt ételt nem kaptunk tőlük. A németek azt mondták, hogy menjünk dolgozni, és egypár pesti el is ment valami parasztokhoz. Mink meg azt mondtuk, miért hoztak el bennünket? Mink nem dolgozunk. 123
