Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)

Gányovits Alfonz

is lehettek, leventék. Hát tik meg? Jöttök tik is? Aztán jól van, ott megháltunk, összebújtunk és éhesen elaludtunk.

Kivirradtunk, és reggel kihajtottak bennünket, de már nem volt sorakozó. Már akkor jól összejött a társaság, a németek is többen lettek. Összeszedték a gárdát, de nem mindet, mert széjjelment a nép, úgyhogy voltak, akik máshol estek fogságba. Aztán később is, belőlünk, vásárútiakból is, egyik erre fogyott, másik arra, maradt le a társaság. A Gajdosík Pisti is, hogy hova tűnt, hova se, más lágerba került. Onnan csak a tizenöt éveseket hozták ki, de ő meg már tizenhat volt, és azokat már nem engedték ki. Aztán mondták neki, hogy hát te akkor egy évet hazudjál. így lett onnan kihozva. Még kint találkoztam vele, egy Elba melletti táborban, 1946-ban.

Aztán ahogy kihajtottak bennünket, mentünk vissza, amerre jöttünk. Gütersloh után volt Bielefeld, ott egy folyón mentünk át a hídon, ahol magyar katonák voltak. Német ruhában voltunk, de magyarul beszéltünk, és az egyik katona kérdi, hát, gyerekek, mit csináltok itt? Mondták is, hogy siessünk, mert alá van aknázva. Német civilek voltak a híd előtt, de azokat már nem engedték át. Az egyik katona állt az aknán, mink meg mentünk a hídon. A Patasi Zolit még el is lökte az egyik magyar, nehogy rálépjen az aknára, de még nem volt bekapcsolva, nem lett volna semmi. Átmentünk, elmentünk jó darabon, olyan pár száz métert és csak akkor robbantották föl a hidat. Minket még, mint katonák, átengedtek, ekkor menekültünk ki a gyűrűből.

Aztán Bielefeldben kaptunk kávét, egy karéj kenyeret meg tíz darab kekszet. Bielefeld után jött Helpup, itt is kaptunk húsz darab kis kekszet. Ott már aztán zűrzavaros volt a helyzet, már olyan visszavonulás volt a frontról, voltak ott oroszok foglyok, meg németek is, mieink is, összekeveredtünk. A pakrócom be volt csavarva, aztán úgy volt a nyakamban és mikor elfáradt az egyik fele, a másikra tettem. Helpup után jött Lemgo, ott volt egy kisebb vasútállomás, több kilőtt gőzös volt félretolatva, olyan kis dombocska, hegyecske volt ott. Odaértünk az állomásra egyszer csak elébújtak a vadászgépek! Elkiáltották, hogy fliegeralarm, légiriadó! Futottam a mozdonyok felé, és közben géppuskáztak. Valami gyomba belebotlottam: beleestem egy kiásott gödörbe, a mellem felett megütöttem magam, mert volt ottan egy csők. És mindjárt jöttek utánam a haverok, hegyém ugrottak, Mondtam nekik, ne marháskodjatok, menjenek le rólam - majd megfulladtam. Már csak akkor mentek le rólam, mikor elmentek a gépek. Egy kicsit jobb helyzetbe kerültem, aztán már úgy volt, hogy én is föl tudtam állni, mert majdnem eltörött a derekam. Kekszet ettem, mert még volt belőle, gondoltam, legalább megeszem, hogyha valami történik velem.

Egyszer csak jönnek megint a gépek, azok már kéttörzsűek voltak. Érdekes volt, mikor elengedte a bombát, csak így néztem, az a bomba egy másodpercig - ha nem tovább - mintha állt volna a levegőben, a gép elment és a bomba srégen elment mihegyettünk. Az ott tőlünk olyan negyven-ötven méterre robbanhatott. Nagy zűrzavar volt. Egy orosz fogoly az útról jól beszaladt a hereföldre, azt hitte, hogy hát orosz, integetett a gép felé egy fehér lepedővel, a gép leereszkedett és lekaszabolta őt. Aztán nemsokára mentünk tovább. A légnyomás kivágta a légvédelmi ágyút, aztán ahogyan mentünk tovább, az ottani katonák azt akarták, hogy menjünk fölállítani. A Patasi Zolit is odahívta az egyik, aztán ment, hogy egy másik gyereket elkapjon, közben meg a Zoli meglógott onnan, úgyhogy nem tudták fölállítani. Már akkor nem volt olyan fegyelem, ott már csak mentünk, elég volt a németeknek is a bajuk, nem törődtek velünk.

Lemgo után jött a Bega, ahol megaludtunk és koldultunk egy kis kenyeret, de nem volt szabad kéregetni, a németek letiltották. De azért jártunk, mert ha lehe-121