Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Ásványi László
A fogolytábor valódi kezelői a németek voltak, az amerikaiak csak figyeltek és ha baj volt, lőttek. Ezekben a táborokban az amerikai katonát csak fönt a toronyban géppuskával a kezében láttunk, esetleg dzsipekkel végighajtottak a táboron, orvos, vagy mit tudom én ki. Aki közeledett a szögesdróthoz, illetve meg akarta érinteni, a toronyból már lőttek is, nem törődve semmivel se; aki a drótot megközelítette, szökni akart, a halál embere volt. De minden technikai dolognál, vezetésnél, később a főzésnél, az egészségügyi sátorban, ami minden cage-ben volt - mindenhol a német katona volt a valaki, és ha lehet, SS-katona. Ez minden táborban így volt. Azokat jól etették, azok parancsoltak nekünk. Mégjó, hogy meg nem vertek. SS-egyenruhában voltak, illetve még a jelzésük is megvolt, a paroliján a két S, onnan tudtuk, hogy kik ezek. Ők voltak a legmegbízhatóbbak az amerikainak is. Egyszerűen ők, az amerikaiak - legalábbis így a fogolytáborokban - nem büntették az SS-t, ők voltak a legjobb segítőik. Tudták, hogyha valami akarna történni, könyörtelenül az ő pártjukon lesznek. Ott az amerikai ellen lázadozni nem lehet. Mit csinál? Még az SS-ek se mertek reszkírozni olyan dolgot, hogy a táborból kiszökjön, mert még aznap elkapták volna, még ha Németországban otthon volt is. Az, aki nekiment a kerítésnek, annak átugrott, az azért futott, de szökni: olyat nem is hallottam, hogy aláásták volna a drótkerítést, vagy valami. Aztán a végén különválasztották a tiszteket és legénységet. Akkor már szinte magyar parancsnokság alatt voltunk a magyar cage-ben, egy olyan részben, ahol csak a magyarok voltak és csak tisztek. Ott egy vezérkari ezredes volt a főfő, név szerint nem tudom, ki volt. Azt nem mi választottuk: ő volt a rangidős, magának vindikálta azt a jogot, hogy ő parancsoljon. Amikor arról volt szó, hogy munkalehetőség is van - és aki dolgozik, annak enni is kell, hogy adjanak -, ez az ezredes kijelentette, hogy a magyar királyi katonatiszt uraknak a munka nem való. Ez egy cseppet túlzás volt, de valóban, mink munkaalkalmat össze-vissza nem kaptunk. De azért egyszer én is tagja voltam ilyen építkezési brigádnak, de ez már később volt, nem Bad Kreuznachban. Egy helyen építkeztek bent a táboron belül, és ott alakult egy századnyi szakmunkás, én villanyszerelőnek jelentkeztem, pedig nem tanultam ki annak - ki minek jelentkezett, úgy vették. Tudtam, hogy villanyt csak a végén fogunk szerelni és gondoltam, hogy addig vagy megtanulom, vagy hazamegyünk. A villanyt nem kellett szerelni, csak ha esetleg a géptől a kábelt az áramforrásig kellett elvezetni és ott bedugni. Aztán talán téglát is hordtam, vagy mit, de a villannyal meg semmi munka nem volt. Ez elég rövid ideig tartott, fizetés, ilyesmi, nem volt, de följavított kosztot kaptunk. Mindig is akartunk dolgozni, mert azt tudtuk, aki dolgozik, annak többet kell kapni, mint a többi fogolynak, mert nem bírna dolgozni - ott a táborban mink csak az élethez legszükségesebb valamit kaptuk. Saint-Avold és Mailly-le-Camp 1945. VI. 15. Váratlanul megjön a parancs 250 tiszt számára, hogy németekkel együtt visznek más táborba. Köztük vagyok én is. A sok baráttól és ismerőstől, akikkel itt együtt voltam, el kell válni. Ezek a következők voltak: Poór Lajos alez., Poór Lajos zászlós, Sztresnyák Pál zls., Habala János zls., Pericska István hdp., Pikáli Alfréd hdp., Gémes László hdp., Egri Géza zls., Dóka Károly lev., Kudor Zoltán szkv. Velem jött Andor Endre zls., Batta Balázs zls. Délután 2 h-kor összeálltunk és gya-103
