Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Ásványi László
99 egy táska maradt mega vállamon végigvetve, abban voltak a legszükségesebb dolgaim; akkor még cigarettáztam, dohány volt benne és talán száz vagy kétszáz márka. Aztán később a fogságban ennek a pénznek értéke is volt, érdekelte az amerikaiakat is, lehetett velük üzletelni: cigarettát vettünk márkáért, de talán húszszorosát fizettük az árának. Sőt, az első kávét, amit főztünk a fogságban, mert kaptunk őrölt szemes kávét, azt szinte márkával melegítettük, főztük meg. Hát mivel mással, ebből volt, belenyúltunk, szétszedtük azt a banki köteget és tüzeltünk. Talán a harmadik nap kaptunk enni, ketten egy majdnem egykilós marhahúskonzervet, de kenyeret nem. Másnap disznóhúskonzervet kaptunk, akkor egy félkilós dobozt egyedül kapta a katona. Fölbontottam, abban volt öt-tízdekányi kövér disznóhús, a többi az zsír és olyan kocsonyaszerű valami. És az is kenyér nélkül. De az ember éhes volt, ezt meg kellett enni, méghozzá rögtön, nehogy véletlenül valaki ellopja, vagy meggondolják magukat az amerikaiak és összeszedjék. A fogoly az megtanulta, hogy amit kapott, rögtön meg kellett enni, hogy hozzá ne férjen senki. Kenyérfélét nem láttunk, csak később, az is három darab keksszel kezdődött, olyan két deka volt az egész. Aztán a végén kaptuk a majdnem félkilós kényért, de az az édes volt, mazsolával, az amerikaiaknál még máma is így van. Első napokban nem tető alatt voltunk, egyszerűen az udvaron, mert az épületben nem fértünk el. Emlékszem, kezdett esni az eső és aztán három napig dőlt az égből. És nem volt hova elbújni. Nem tudtunk mást, körben álltunk, húszán, harmincán, a köpenyeket magunkra tettük és beszélgettünk, szidtuk az esőt, az amerikaiakat, mindenkit - mást mit lehetett csinálni? Átázott minden, akárhogyan volt, de azért az a posztóköpeny mégis a nagyja vizet levezette, nem rajtunk keresztül folyott, védekeztünk, ahogy tudtunk. Bad Kreuznach 1945. V. 4. Megérkezünk Kreuznachba. Ez egy hatalmas fogolytábor a szabad ég alatt. Művelt föld van bekerítve dróttal, és ez a fogolytábor. Rengeteg ember van itt: 120 000. Nem messze ettől a tábortól van egy ugyanilyen nagy tábor. Mi egy sáros rét közepére kerültünk, ahol csak ideiglenesen vagyunk. Enni még most sem kapunk. 1945. V. 6. Átkerültünk egy más táborrészre, ahol csak volt magyar katonák vannak. Enni csak most kapunk, méghozzá az elmaradottat is. Csupa finom dolog, ami az amerikai élelmezésre jellemző, de nem kiadós. Sorsunkról semmi biztosat nem tudunk, egyik szerint rövidesen megyünk haza, mások szerint maradunk itt. Mi az utóbbit hisszük el és kezdünk berendezkedni. A puszta sártengerben és állandó esőben földbe ásunk magunknak lyukat, amit herével bélelünk ki és itt lakunk ketten Kaposi hadnaggyal. Egy sátorlapot veszek élelemért, ami kissé megvéd az állandó esőzéstől. 1945. V. 8. Németország kapitulált, ezzel vége az európai háborúnak. Ez semmiféle változással nincs sorsunkra. 1945. V. 16. Bélhurutot kaptam, ami rettenetes hasmenéssel és gyomorgörcsökkel jár. Nem tudok enni, csak feketekávét iszom három napon keresztül. Eddig is nagyon gyenge voltam az itteni koszttól, de most még jobban legyengültem, úgyhogy alig bírok járni. De mások sincsenek jobban. Az élelmezés minimális, ami csak állandó romlást idéz elő. Ehhez járul még a rettenetes forróság, amely gyakran változik hirtelen és borzalmas esővel. Menedékünk pedig az elől nincsen. A mi
