Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Tóth Károly
58 Kiégetett falvak Ami ott ment, azt nem lehet elmondani. Milyen éhes emberek vannak! Főképp azok az anyaországi magyar katonák. Kegyetlenek voltak! Ezzel megmondtam mindent. Kegyetlenek. Egyszer a német gyorsvonat hozta vissza a szabadságos katonákat, és lerobbantották. Akkor sok német meghalt. Állítólag két tizenkét éves gyerek csinálta, elcsípték őket. Az utána való nap éjjel hét falut semmivé tett a német. Körbe álltak, és az volt a parancs, hogy aki onnan menekül - ember legyen, vagy akárki, akármi, a kiscsibétől kezdve a legnagyobb lóig -, mindent agyonlőni, és felgyújtani a falut, hogy semmi élve ne maradjon. És nem csak a németek csinálták ezt, akik beleestek magyarok, azoknak is meg kellett csinálni. Másnap az egyik felégetett falut nekünk kellett átfésülni. Már majdnem behúzódtunk a kertek alá, de még mindig lőttek bennünket valahonnét fentről is, az ott már erdős rész volt. Amint felbukkantunk, máris tüzeltek ránk. Nem a főúton mentünk, csak úgy hátulról, a kertekből szökdöstünk be, négykézláb másztunk, bujkáltunk, de mindig kaptuk a tüzet, olyan pontosan be voltunk lőve. Háromszor, négyszer is próbáltuk, és akkor megláttuk, hogy egy gödörből lőnek. Ők tisztán láttak minket. Egyszer csak elordította magát a zászlósunknak a legénye: belőtték neki a sípcsontját.- Roham!!! - felugrott a zászlósunk. Már mese nem volt, mindenki azt az egy pontot tüzelte. Le is csendesült a lövés, odamentünk. Ott volt egy gyönyörű nő, és egy férfi, civil ruhában, hogy férj és feleség volt-e, azt nem tudom. Már nem találtunk náluk fegyvert. Egy házba vitték be őket, és a zászlós egypár emberrel vallatta őket, hogy milyen alakulat van itt. Azt állították, hogy az orosz katonaság éjjel kivonult, amikor már égett a falu. Aki tudott, az menekült. Aztán a fegyverre kérdeztek rá: hol vették azt, ha civilek? Akkor tudtuk meg, hogy partizánok. A nőt egy-kettő elintézték, a falhoz lett állítva. Jaj, mennyi éhes katona van, mindenki lőni akart! Ha azzal a nővel akkor szembe néztél volna, megijedtél volna! Már tudta, hogy miért van odaállítva. Kereszttüzet kapott: egyik része keresztbe lőtte, másik része hosszába, mindenki lőni akart. A férfi kivallotta, hol vannak éltévé a fegyverek és a lőszer. Megígérték neki, ha kivallja, nem lövik agyon. Elárulta, mert a feje mellett volt a puska. Végül mégis elintézték. Akkor mi már kint voltunk a faluban, hogy átfésüljük. Kihalt volt minden, de ugye anélkül nincs, hogy ne tudjon valaki valahol meghúzódni, még akkor is, mikor már ég is minden, és lőnek is. Mentünk, egyszer csak egy kicsi gyerek - hogy fiú volt-e, vagy lányka, nem tudom - kibújt kettő másikkal egy pléh szerha alól. Azelőtt valami középület lehetett, a pléh megmaradt, de a fa kiégett alóla, és szétcsúszott. Éppen akkor bújt ki, de nem arra nézett, amerre mi jöttünk. Amikor meglátta, hogy ott vagyunk nem messze, elsikoltotta magát. Egy anyaországi már lőni is akart!- Tedd le a fegyvert!!! Tedd le!!! - ordítottam rá.- Ezért vagyunk itt! - mondta.- Bántott az a gyerek tégedet, vagy engemet?! És ha a te gyereked lett volna?!- De miért vagyunk ide küldve! Aztán nekem rögtön lettek pártfogóim, úgyhogy maga maradt a slamasztikában. Hát ilyen gyereket miért lőjön agyon? Azért lehettek kiküldve a dekungból, hogy nézzenek körül, mert már minket messziről figyelhettek. Hogyne figyeltek volna, hiszen ami mozdítható volt, azt mind felgyújtották vagy lelőtték.
