Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Merva Arnold
mondta, akkor ezt mondta«, és így tovább. Jöttek az ellentmondások a válaszokban, és az az ember már gyanús volt, ez már nem mondott igazat. így válogatták ki, és így volt, hogy három, négy esztendő után kaptak el egyes embereket, ezeknek a válaszoknak az alapján. Példát nem tudok mondani, mert ha valakik elkerültek, mi sohase tudtuk meg, hogy azok hova kerültek. És az is lehet, hogy mikor egyet akartak elvinni, akkor egy csoportot kerítettek köré, ötöt, hatot, vagy tízet is, akiket aztán más lágerekben elhelyeztek, és ezt az egyet, akire szükségük volt, kivették. A magyar tisztek nem a legénységgel voltak együtt, esetleg zászlósig lehettek. Mi is voltunk két zászlóssal, az egyiket már említettem, az gazember volt, a másik meg salgótarjáni volt, a Wagner zászlós úr, salgótarjániak sokan voltak abban a részben. Civilben a bányának a főügyésze, szóval ügyvéd volt. A magyar hadseregben minden maturázott és különösen felsőfokú végzettségű ember tiszti rangot kapott, hát ő a legalacsonyabb rangot kapta, zászlós volt. Magyar részről ő volt nekünk a lágerparancsnokunk ott, Szavicsiban, de olyan gyámoltalanka volt, ő nem intézkedett semmiről: ő nem, ő nem, »Pista, te érted, hogy mit beszélnek, beszélj te velük«, a tolmácsra ráhagyott mindent. Tehát nem ilyeneket kerestek a titkosok, hanem azokat, akik a fronton részt vettek, vagy irányítottak olyan csoportokat, amik sok kárt tettek. Mert ha mostan partizánvadászatról beszélek, én nem tudom, hogy ki hogy fogja fel ezt a dolgot. Én ott Fehéroroszországban láttam olyan falvakat, ahol csak a kémények álltak, a téglakémény az megmarad, nem ég el. Láttunk egy nyírfacsoportot, és aztán néhány kéményt - no ez is egy falu volt... És az mind úgy volt, hogy a partizánvadászatra kirendelték azt az osztagot, rossz esetben önkéntesekből, a másik eset volt az, hogyha valakit egyszerűen kiküldtek oda. És az, akit csak úgy kiküldtek oda, nem önként vett részt a dologban, éppúgy bűnhődött aztán érte, mint aki önként vállalta. Deákiról is mondtak olyat, hogy ő mindig önként jelentkezett. Az volt a módszer állítólag - én elbeszélésből tudom -, hogy este indultak, hogy már éjféltájban legyen, mikorra odaérnek, körülfogták a falut, megnézték, merről fúj a szél, onnan meggyújtották, és akkor aztán a zsúptetők és a faépületek égtek sorban. A nép rohant ész nélkül, a gépfegyverek már le voltak állítva a körben, aztán lekaszálták az egészet. Onnan aztán ritkaság volt, hogy valaki megmenekült. És magyar önkéntes alakulatok is voltak ilyenek. Most tisztázzon ilyesmit valaki. Most ki a felelős ezért? Aki ezt az egész borzasztóságot kitalálta? Aki végrehajtotta? Aki nem szegült ellene? És aki ellenszegült, hát az áruló, azt le kell lőni, és kész. Parancsot megtagadni nem lehet, parancsot csak végrehajtani lehet. Szörnyűséges dolgok történtek ám ottan. Én is beszéltem olyannal, aki mutatott három gyereket, és azt mondta, »csak ez az egy az enyém. A másiknak a szülei ott haltak meg« - mutatta, hogy ott abban a faluban, ahol már csak a kémények álltak. Természetesen én sok jó tapasztalatra is tettem szert, mert voltak igaz emberek, tisztességes emberek is közöttünk, ott, Szavicsiban. Nem tartoztam az értelmiség közé, falusi gyerek voltam, tehát egy ügyvédnek, mint például ennek a Wagner zászlós úrnak én nem lehettem volna haverja, mert én fiatal senki voltam. De mindamellett úgy éreztem mindig, hogy megbecsülnek. Már mikor festegettem, akkor már tekintettek egy kicsit valamibe. De nem volt semmivel se könnyebb nekem, csak azzal, hogy néhány napot bent lóghattam, mikor kint kellett volna lennem az úton nekem is. És ez sokat jelentett. Akkor egy hegykőivel, Sopron környéki fiúval haverkodtunk, gazdagyerek volt, sok mindenben így egyetértettünk. Egyben nem tudtunk: a Pali úgy káromkodott, mint a vízfolyás. Az ha jóllakott, azért káromkodott, ha éhes volt, azért, mindig volt rá oka, 267
