Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Kőrös Zoltán: Előszó
21Míg el nem múltak a kelések, minden áldott nap hozott tejet, és ilyen lángosfélét kelt tésztából. Meg is gyógyított, el is múltak a kelések.” Kocsis Dezső a háború végén hazafelé indult és rövid ideig szovjet kézre került. Néhány napig kénytelen volt egy hidat építeni Baja közelében: „Azok az oroszok vadak voltak. Egy orosz a tutajról beleesett a vízbe, és mi tartottuk volna neki a fát, hogy kapaszkodjon belé és másszon vissza. És akkor a marha muszka ráütött, és azt mondta, ruszki jeszt, hogy oroszból van. Hát nem tudom, haragudott-e rá, vagy mi - de aztán már vitte a víz őtet és elmerült.” A nehéz körülmények sokszor kihozták az emberből a rossz tulajdonságokat. Erről legjobban talán Geskóné Simon Ilona tudna beszélni: „Az orosz őrök jók voltak, nem bántottak bennünket egyáltalán. Még csak egy rossz szóval se illettek bennünket. A nép is jó volt hozzánk, akikkel érintkeztünk. Sokkal rosszabbak voltak a mieink, akik tolmácsok, meg szakácsnék lettek. Mindenki a maga malmára hajtja a vizet: ellopták még azt a csepp élelmünket is, amit adtak nekünk. A tolmácsok meg úgy voltak, hogy elvitték a konyháról az ennivalónkat, be a barakkba és eladták.” Bár jóban beszélt a fogvatartóiról, nem felejtette hozzátenni, hogy szabálysértés miatt a foglyokat szigorúan büntették: „Ha lopott valaki, vagy ha valaki megszökött a lágerből, azt megbüntették. Egyszer hoztak oda egy férfit. Mindnyájunkat, az egész lágert kiállították az udvarra, és ütötték őtet, vágták puskatussal, mindennel, amennyi csak ráfért. De ezt nem az őrök csinálták, hanem azoknak a felettesei, a katonatisztek." A zord körülmények elleni küzdelemben a foglyoknak sokszor rögtönözni kellett és ez gyakran nem ment lopások nélkül. Varga Gusztáv egy esetet említett, amikor a fogolytársa egy gumicsövet lopott el, amiből cipőtalpat akart készíteni. Amikor rájöttek a lopásra, elkezdték motozni a foglyokat. A kétségbeesett tolvaj megkérte Varga urat, hogy rejtse el a csövet: „Odajött hozzám, Gusztikám, két gyerekem van otthon, mit csinálnak velem, ha engem elfognak? Te tolmács vagy, téged nem fognak kontrollálni! És akkor elvállaltam, elszúrtam a csövet. Aztán kiálltam: A mieink ilyet nem csinálnak, nem! Sto ti? Ukázs! Hozzám jöttek, és megtalálták. Levágtak a földre, összerugdostak, csupa vér voltam. Zabime! Nie, zoberieme domov, bude popravený! Most képzelje, az is sírt, én is, sírtak körülöttem mind. Rögtön be is csuktak.” Varga Gusztávot végül az mentette meg, hogy jó viszonyban volt egy nacsalnyikkal, aki elintézte az áthelyezését egy másik táborba, így a halálos fenyegetésből csak ijedtség maradt. A visszaemlékezők több olyan esetet is említettek, amikor a foglyok súlyosabb büntetést kaptak, mint az egyszeri testi fenyítést. Szépe Gáspár szerencsésen viszszatért a Don-kanyarból és egészen a háború végéig sikerült elkerülnie a fogságba esést, ám ekkor Ausztria délkeleti részén, Feldbachnál szovjet kézre került. A Szovjetunióban három évet raboskodott. A lezsnyevói táborban az alacsonyabb tábori vezetőség közé tartozott: „1947-ben azt mondta az egyik orosz parancsnok, hogy vigyázzunk, mert egy skatulya gyufáért két évet is kaphatunk, olyan szigorúak a törvények náluk. És ez most már mindenkire, a hadifoglyokra is vonatkozik. Volt egy olyan eset, amikor textilgyárban dolgoztunk, és egy Baranya megyei fogolyt feljelentettek valamilyen textillopásért, mert szoktak így csinálni, hogy textilanyagot vittek ki. Nem tudom benne-e volt a lopásban, de bekerült a bíróságra és hat évet kapott.” Ahogyan már említettük, a hadifogolytáborok rendszere el volt különítve a büntetőlágerektől, de több visszaemlékező beszélt bebörtönzött szovjet civilekről.
