Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Merva Arnold
tudomásunkra, hogy már ott valami történt, ottan már nem előre volt a menet. A németek úgy adták le, hogy »rugalmas elszakadás az ellenségtől«, hogy »a csapataink hadi erejét megőriztük, elszakadtunk az ellenségtől«. Elszakadtatok, mert szaladtatok ész nélkül. És valahogy felrémlett az bennünk, hogy most a németek olyasmibe vágták a fejszéjüket, amit maguk se ismertek. No már mostan én beszéljek a németek stratégiájáról? Jó volt az, csak egyszer ami bevált Közép-Eurépában, az itteni viszonyok között, vagy hogy Franciaországot pár hónap alatt leigázták, az nem vált be ott azon a részen. Ott mást követelt volna. A mi szemünkkel, akik mondjuk itt, Közép- Európában élünk, az oroszországi távolságok elképzelhetetlenek. Később, mikor hadifogságba kerültem, akkor már jobban láttuk a dolgokat, hogy mások a távolságok, mások a viszonyok. Mi egy összezsugorodott, összetömörített népség vagyunk itt, és hogyha túlmegyünk a Kárpátokon, akkor mindig lazul, lazul, lazul a tömörség, és aztán már lassan minthogyha semmi se volna előttünk, a végtelenségig nőnek azok a távolságok. Az, hogy a németek eljutottak egy bizonyos pontig, az óriási teljesítmény volt. De az hihetetlen volt, hogy azt az utat, amit előre megtettek, ugyan azt visszafelé is meg fogják tenni. Ők biztosak voltak a dolgukban egészen addig, amíg Moszkva alatt az általuk lenézett ellenfél meg nem állította őket. Akkor már elbizonytalanodtak, és nem voltak felkészülve arra, hogy visszafelé ugyanakkorát kell szaladni. És ez morálisan is megtörte a német hadsereget, nekem az a véleményem. Mikor például meghallottuk azt, hogy El-Alameinnél Rommeléknek a hadseregét tönkreverték, akkor került be a tudatunkba Montgomerynek a neve, és hogy ott is vannak rátermett emberek. Akkor már felrémlett az, hogy az erőtartalékok nincsenek azon az oldalon, ahol mi is álltunk. A politikának már ez a furcsa végzete, hogy nem méri fel pontosan a célt, és általában annak a célnak az eléréséhez szükséges eszközöket túlbecsüli minden hatalom, egyszer csak kifullad, és nincs tovább. Volt aki a németeknek drukkolt, volt aki azt mondta, hogy »nem, ezt már nem fogják megnyerni«, szóval a nézetek megoszlottak a nép között. De hát a nép semmiről se döntött - a népről döntöttek mindenhol. Mi egy kis ország voltunk, ma is azok vagyunk, nem jelentős valami. Azt lehet mondani, hogy mi a németek számára csak egy lépés voltunk, Magyarország is ide tartozik, a következő lépés Románia, és így tovább, kelet felé. Azt lehet mondani, hogy ezeket a kis országokat zsebre tették a németek. És a magyar vezetés elhitte azt, hogy mi elsőrendű szövetségesei vagyunk Németországnak, és fontosak vagyunk. Olyan nehéz volt azt elképzelni, hogy minket csak kizsákmányolnak, elviszik a magyar kenyeret, mert azért a mezőgazdaság működött, annak dacára, hogy a férfiaknak a javát 1941, 1942-ben besorozták. Érsekújvári tanonciskola Amikor 1941 júniusában elvégeztem a polgárit, valami kenyérkereset után kellett volna nézni, vagy pedig folytatni az iskolázást. Arról volt szó, hogy a bizonyítványom alapján tanulhattam volna tovább, de nem volt anyagi fedezet. És akkor nagy gonddal sikerült elérni azt, hogy Újvárban a magyar államvasúthoz sikerült bejutnom inasnak, a vasútnak ott volt egy műhelye, ahol mozdonyokat, vasúti kocsikat javítottak. A szakipari iskolába tizenöten jutottunk be abban az évben. Szép tanműhely volt felszerelve részünkre, és ott sajátítottuk el a szakmát. Gyerekfejjel sohasem gondoltam arra, hogy mi is lesz belőlem, ha megnövök. De ha már így alakult a sorsom, minden erőmmel igyekeztem helytállni. Nem ment ez könnyen. Nagyon szigorú nevelésben 205
