Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)

Merva Arnold

MERVA ARNOLD Merva Arnold 1925. július 21-én született Deákin, Merva János és Hajdú Jusztina első gyermekeként. Az elemi iskolát szülőfalujában, a polgári iskolát Galántán végezte. 1941 szeptemberétől az érsekújvári szakipari iskola tanulója volt, 1944. szeptember 1-jétől segéd lett. 1945 januárjában a deáki leventékkel elhurcolták Németországba. A háború végén Berlinben szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1948 tavaszán érkezett Budapestre. A hazatérése után a deáki állami birtok műhelyében dolgozott. 1953 júliusában újra vasutas lett, a mozdonyvezetői vizsga letétele után harminc évig szerencsésen, baleset nélkül végezte a szakmáját. 1985-ben nyugdíjba vonult. Már fiatal korától érdeklődött a kultúra és a történe­lem iránt, a CSEMADOK deáki helyi szervezetének egyik alapító tagja. Nyugdíjas korában több időt fordíthatott a helytörténetre. Elsősorban a deáki családok törté­netével foglalkozott, több mint kétszáz családfát sikerült összeállítania. Mivel a deáki római katolikus templom Mátyusföld egyik legismertebb szakrális emléke és a községet gyakran látogatják az érdeklődök, Merva úr húsz évig idegenvezetői fel­adatokat is vállalt a szülőfalujában. 1952 nyarán házasodott össze Tóth Verával, akivel a mai napig Deákin éli nyugdíjas napjait. A házasságból négy gyermek szü­letett, László (1953), Ilona (1954), János (1956-1995) és Éva (1958). A házas­párnak hat unokája és öt dédunokája van. Története hat beszélgetésünk alapján lett elkészítve (2012 márciusában, máju­sában és 2015 áprilisában és júniusában). Ezenkívül a Fórum Kisebbségkutató Intézet „Video history” projekt keretében többórás filmfelvételt is készített vele.

Next

/
Thumbnails
Contents