Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Sulci József
lődtem, itt dolgozik-e még. Az egyik irodán azt mondták, hogy pár percen belül jön a vonat Vác felől, azzal érkezik be, várjam meg. Kimentem a peronra és meg is érkezett a vonat, a Ferenc bátyámmal együtt. Még papírokat kellett elintéznie, azt mondta, addig menjek a vasutasok pihenőjébe, majd ő is odajön. A pihenőben hosszú asztalok voltak, két soron, leültem, elővettem a kenyeret és a vajat és elkezdtem enni. Jöttek befelé vasutasok és az egyik illető mondja a többinek:- A koma is megéhezett, nézd milyen vastagon keni a kenyeret! - Egy muzslai volt, Mészáros Károly bácsi.- Bizony, Kari bátyám, megéheztem, mert nagy útról jövök! - visszaszóltam neki.- Hát honnan ismersz engem? - kérdezte meglepődve.- Falubeliek vagyunk, Sulci Józsi vagyok - mondtam neki, de nem ismert meg.- Hát ki fia vagy? - kérdezte. Mondtam, hogy kié, gondolkodott, de nem jött rá. Aztán az anyám lánykori nevét mondtam, akkor már rájött, mert egy utcában laktak. Elmondtam neki, hogy most jövök haza hadifogságból. Eközben megérkezett a Feri bátyám, és elbeszélgettünk. Kimentünk a pályaudvari vendéglőbe, megittunk két deci bort és tovább beszélgettünk. Közben az ember úgy volt, hogy menne, menne, de csak a vonattal mehettem, mással nem. Feri bátyám Vácon lakott és azt mondta, menjek vele, ott alszok és másnap majd feltesz a Pestről jövő vonatra és az ismerősei majd elkalauzolnak. Volt is kedvem, meg nem is, de az is csak úgy van, hogy egye meg a fene, ki tudja, mikor találkozunk. Az esti vonattal Vácra mentünk, a bátyám egy kocsmában bérelt egy kis szobát. Bemutatott a kocsmárosnénak, aki a barátnője volt, és vacsorát rendelt:- No, Józsi, mit ennél? - megkérdezte.- Nekem mindegy - akármi lesz, csak valami legyen, így aztán kolbászos lecsót rendelt. A vacsora el is készült, jó erős paprikából, a bor csúszott utána. Meg is ártott egy kicsit, mert a fogságban borral nem kényeztettek. Vácról haza Másnap reggel vonatra ültem, ami Szobra ment, még azzal is jöttek Csehszlovákiába foglyok. Feri bátyám barátaival utaztam, meg a sok más személlyel, a ruhámról mindjárt meglátták, hogy fogságból jövök és kérdezősködtek, merre jártam, nem-e volt velem falubelijük, mert soknak volt olyan családja, vagy ismerőse akik fogságban voltak. Elbeszélgettünk, megkínáltak őszibarackkal, és egy szép nagy fürt szőlővel, egykettőre Szobra érkeztünk. Feri bátyám azt mondta, keressem fel egy rokonomat Szobon, Hulla Mártont, a váltóháznál lakik. Ő az anyámról volt rokon, muzslai származású, 1938 után átmentek Magyarországra, és ott is maradtak. És hogy kérdezzem meg, nincs-e valami probléma a határon a volt hadifoglyokkal, mert egy időben azzal küldték őket vissza, hogy Csehszlovákiának nincsenek állampolgárai szovjet fogságban. Ezeknek úgy kellett a határon átszökniük, de otthon már aztán nem törődtek velük. Aztán később, amikor leállították a kitelepítést, már hivatalosan is átjöhettek a határon. Fel is kerestem Márton bácsiékat és megebédeltem náluk. Nem felejtem el, húsleves volt tésztával, főtt marhahús tormával. Ebéd után kimentünk az állomásra, tizenkét óra után pár perccel indult Szobrai a nemzetközi gyorsvonat, erre szálltam fel a magyar határőrség engedélyével, a kalauz a hátsó vagonba ültetett. Átjöttünk a határon és arra készültem, hogy a helyzet szerint lelépek az állomás előtt, amikor lassul a vonat, ott álltam a vagon farában a lépcsőnél. Párkányban megállt a vonat és ki akartam szállni, hogy elérjem az Újvár felé induló személyvonatot, 193
