Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)

Sulci József

Homokrakodás mellett volt időnk erre is, az első nap huszonhét ürgét sikerült fognunk. A lövedékhüvelyeket megmentettük az Okában, a kezünket beledugtuk, ami ökölbe szorítva nem csúszott ki belőle, így vittük el az ürgelyukakhoz. Maga a hüvely lehetett hét-nyolc kiló is, még benne az öt-hat liter víz és két-három hüvely is kellett az ürge kiöntéséhez. Már délután a kezünk feje ki volt dörzsölve, aztán már úgy csináltunk, hogy valahonnan szereztünk rongyot, rácsavartuk a kezünkre, de csak egyszer, mert már akkor is nehezen ment bele. Megtaláltuk az ürgelyukat - már ismertük a járatukat a fűben -, beleöntöttük a vizet, aztán mikor jött ki az ürge, egy ágas fával leszorítottuk. Aztán megnyúztuk őket és a levetett ingünkbe csavarva vittük be a lágerbe. A konyhán volt egy ismerős magyar szakács és megkértük, csináljon belőle pörköltet. Nagyon finomra sikerült, jó étvággyal el is fogyasztottuk. Mikor bejött az orosz lágerparancsnok, prüszkölt, hogy mit csinálunk? Mondtuk, hogy pörköltet. Miből? Ürgéből. Aztán egyszer ő is megkóstolta és ízlett is neki. Az ürgének olyan finom húsa van, mint a csirkének, az is gabonával él és nyáron az aratás után már meg volt hízva. Kevés húsa volt, de ha be tudtunk vinni nyolcat-tízet, a négyünknek elég volt.

Amikor szabadnap volt, vagy délutánonként, amikor bejöttünk a munkából, az Oka folyóra jártunk fürödni. Néha a lágerparancsnok-helyettes őrmester is le szokott jönni velünk, mi csak lófejnek hívtuk, mert rendkívül hosszú, nagy feje volt. Jó nagy darab ember volt, közel kétméteres. Máskülönben nagyon emberséges volt, szeretett viccelődni, minden hülyeségre kapható volt, ezért nagyon népszerű volt a tábor lakóinál. Egyik alkalommal mentünk fürödni a folyóra és jelentettük neki, hogy hova megyünk. Mondta, hogy ő is eljönne velünk. Amint mentünk le a folyóhoz, jött velünk szembe egy jól megtermett nő, nagy mellekkel. Mondtuk az őrmesternek, hogy kérdezze meg, hány liter tejet ad: és ez a hülye megkérdezte! Visszájával olyan pofont adott neki a nő, hogy a tányérsapka lerepült a fejéről. Szidta őt, elmondta mindenféle hülyének, az őrmester meg minket szidott, de nevetve.

A folyó partja nagyon szép homokos volt, fürdésre alkalmas. Idejártak fürödni a civilek is. Itt is meztelenül fürödtek, minden szégyenkezés nélkül, de az elénk táruló látvány már nem volt olyan furcsa, mint Lapasznyán. Egyszer kislányok fürödtek az anyjukkal a sekélyebb vízben, két anyuka térden felüli vízben állva beszélgetett és a kislány, amelyik előttünk volt fröcskölte a vizet rájuk, combjukra, hasukra és nagyokat nevetett rajta. Ha a fürdés után kijöttek, kifeküdtek hanyatt, hason, vagy oldalt fekve a homokra. Kétszer, háromszor is elmentünk közöttük, legeltettük a szemeinket a meztelen nőkön. Voltak közöttük kacérabbak is, akik felhívták a figyelmünket magukra, figyelték a hatást, mit vált ki nálunk, és nagyokat nevettek rajtunk. Megszoktuk ezeket a látványokat, de azért a jobb alakú nőket mindig megbámultuk.

Egyik alkalommal átúsztunk a folyó túlsó partjára. Egy nagy mezőgazdasági terület volt ott, amit csak akkor láttunk, mikor átmentünk. Amint beszélgettünk a víz szélén, a partról leszólt hozzánk egy idős bácsi:- Ti magyarok vagytok? - csak bámultunk rá, hogy magyarul szól hozzánk.- Azok vagyunk.- És melyik vidékről?

Megmondtuk, honnan vagyunk.- Erdélyi nincs köztetek? - mert ő Csíkszereda környékéről való. Még az első világháborúból maradt itt. Mivel árva gyerek volt, nem volt senkije, itt maradt, megnősült, de a háború alatt meghalt a felesége és a családja, és megint egyedül maradt. Mint magyar a fronton nem szolgált, hanem a hátországban volt, szállítás-187