Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)

Sulci József

176 Vissza Mcenszkbe, építkezés a kolhozban

Télre visszavittek bennünket Mcenszkbe. Májusban mentünk oda, aztán szeptember derekáig voltunk ott. És aztán 1947 nyarán is ott voltam. Mikor visszajöttünk, már nem az épületben szállásoltak el bennünket, hanem a földbe épített bunkerokba. Egybe belefért száz ember, ötven méter hosszú, hat méter széles és két és fél méter mély gödör volt ez, amelyen nyeregtető volt. Az oldala gömbfával volt borítva, alul is volt egy rész, amit összeszegeltek, meg felül is. Középen kétméteres folyosó, majd kétoldalt emeletes priccsek, amikre csak a végeikről lehetett feljutni. A srég tető földdel volt fedve, a horogfákon deszka, kátránypapír, olyan hetven centi vastagon szalma, amire húsz-huszonöt centi földréteget szórtak, hogy leszorítsa. Ötméterenként voltak az ablakok és a folyosó közepén négy kémény, mindkét oldalukon rakott vályogsporhelttel, ezekben tüzeltünk és a platnyikon lehetett főzni, ha volt mit. Víz nem érte a helyt, mert ami a tetőről lecsurgott, annak volt csinálva egy hosszú vízelvezető árok, még az a falrész se kapott nedvességet, ami a földben volt.

A téli lágerélet nagyon nehéz volt, sokat éheztünk, a kaja gyönge és kevés volt. Én az emeletes priccsre kerültem, siettem az ablaknál helyet foglalni, mert mindig világos helyen szerettem lenni. A takarónk egy pokróc volt, meg egy köpeny, téli időben nem volt alatta melegünk. A raktárossal ismeretségben voltam az előző időkből, mert a lágerparancsnokkal megvolt beszélve, hogyha segítség kellett a raktárban, minket hívtak a kosárkötésről. De csak fél napra, vagy két-három órára: elraktuk a ruhákat, szortíroztuk. Volt ott egy polcszerű állvány, oda volt bepakolva ing, gatya, vatelinos ruhák, meg német és magyar katonaruha is, amit zsákmányoltak, abból kaptunk nyári öltözéket. Pufajkanadrághoz is hozzájutottam, amiből mellényt tudtam varrni magamnak. Többen megkértek, hogy varrják nekik is ilyet és ezért valami éleimet kaptam. A raktárostól néha még zoknit is kaptam: igaz, hogy itt-ott volt rajta lyuk, de azt bestoppoltam. A stoppolópamut egy másik zokni kifejtett szárából volt. A téli időszakban kosarat is kötöttünk, ebből a raktárosnak is jutott, így mindig cseppent valami.

Szeptemberben, amikor megérkeztünk Mcenszkbe, pár nap után ácsokat kerestek, egy kolhozba kellett menni faistállót építeni. A magyar lágerparancsnok mondta nekem, szedjek össze legalább öt ácsot, meg hozzá húsz embert. Vagy tíz famunkást szedtem össze, mindegy volt, mi a szakmájuk - ács, asztalos, bognár -, csak a fa megmunkálásához értsenek. Este már jelentettem, hogy megvan a huszonöt fő. Két nap múlva vittek ki a kolhozba, huszonöt-harminc kilométerre Mcenszktől, negyvennegyvenöt házból álló falu volt ott. Tíznapi száraz kosztot kaptunk, szárított kenyeret, cukrot, füstölt és savanyú halat, teát. A lágerparancsnok engem mutatott be a kolhoz elnökének, és így akaratom ellenére én lettem a parancsnok.

Civileknél szállásoltak el bennünket, mert semmiféle nagyobb épület nem volt a raktáron kívül, amibe nem rakhattak be minket, mert ott élelem, gabonaféleség volt. Kettesével, hármasával osztott szét az elnök. Én az egyik haverommal, Szép Lacival, naszályi gyerek volt, a falu szélére kerültem, közel az elnök házához. A ház három helyiségből állt, egy szoba, egy kis konyha, ahonnan a kemencét fűtötték, meg az istálló, amibe a konyhából is nyílott ajtó. A házban egy öreg házaspár élt. Még mondtam is a Lacinak, úgy néz ki, jó helyünk lesz. Leraktuk a kis cókmókunkat, az elnök magyarázott nekik valamit, majd nekünk mondta, hogy holnap reggel menjünk a raktárhoz, aztán elment. Kérdeztük, hova tehetjük a pokrócot és a hátizsákot, és az öreg felmutatott a kemencére. Mondtam a Lacinak, itt jó meleg hely lesz. A szoba nem volt éppen kicsi, csak a berendezése volt szegényes. Kezdtünk beszélgetni, megmutat-