Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Sulci József
tam nekik a fényképeimet. Két képen rajta volt a házunk, az apám, anyám, én és a húgom. Mondták, hogy szép ház és hogy a szüleim még fiatalok, meg is kérdezték hány évesek. Aztán az öregapó mondta, hogy ő ötvennégy éves és a mama ötvenhárom: meglepődtünk, mert mi idősebbnek néztük őket. Már kezdett jól sötétedni, amikor bejött két lány. Köszöntek, „zdrasztvujtye", és kezdtek a pufajkakabátból és a kendőből kivetkőzni. Rakodtak le a kemence szélére, összenéztünk a Lacival: no most mi lesz? Felálltunk és bemutatkoztunk, Joszif, Vologya, majd a lányok is mondták a nevüket, az egyik Kátja volt, a másik névre nem emlékszem, alighanem Anyicska volt. Leültünk a padra, székre, kinek hol jutott hely. Az anyjuk elmondta, hogy itt fogunk aludni, ide hozott az elnök. A lányok nézegették a fényképeinket, majd az anyjuk hozott vacsorát, hajdinakását, minket is megkínáltak. Ettünk egy keveset, kézzel-lábbal magyaráztunk egymásnak, de már aludni szerettünk volna. Még egyszer megkérdeztük, hol fogunk aludni, és megint azt mondták, a kemence tetején. Levetkőztünk, felmásztunk a kemence tetejére és kezdtünk elhelyezkedni. Egyszer csak másznak fel a lányok is és szorítanak be a fal felé. Meglepődtünk, hogy most mi lesz, hogyan fogunk összeszorulni? Mondtam a lányoknak, hogy ők menjenek belülre, mi a külső szélén maradunk. A Lacit a falhoz szorították, én a szélén maradtam. A kemence tetején jó meleg volt és kezdtek csípni a tetűk, mert bennünk az is volt. És a melegben sokkal jobban csíptek. Háttal voltam a lányok felé, nem mertem vakaródzni, nehogy azt gondolja a lány, hogy őt macerálom, ezért megfordultam és így vakarództam. Aztán a hasamnál csíptek, nem győztem forogni. A lányok meg kuncogtak. A Laci is mondta, hogy őt is csípik, de nem mer vakaródzani. Egy fordulatnál lecsúsztam a kemencéről, a lányok észrevették és engem is beszorítottak, méghozzá maguk közé, most aztán va karódzhattam, hol az egyik lány faránál, vagy a másik hasánál. Nagyon hosszú volt az első éjszaka. Reggel a lányok mondták az anyjuknak, hogy van bennünk tetű. Az anyjuk azt mondta, hogy két nap múlva már nem lesz, mert majd kifőzi a ruhákat. Másnap estefelé, amikor visszajöttünk a munkából, le kellett vetni az inget, gatyát, felvettük a tisztát, amit a lágerből hoztunk és felküldtek a kemence tetejére. Az inget, gatyát kifőzték, a nadrágot és zubbonyt pedig átvasalták forró vasalóval, főleg a varrásoknál, a hajtott részeken, ahol a peték voltak. A kolhozban az első munkanap azzal kezdődött, hogy az elnök elmondta, hogy egy huszonöt méter hosszú, hat méter széles istállót akar építeni, ehhez az erdőből kell kivágni fát. Kimentünk a közeli erdőbe, jött velünk az elnök is és azt mondta, hogy a szakemberek jelöljék meg megfelelő fákat, amit az emberek azonnal vágtak is ki. Az ács leszabta, hogy milyen hosszúra kell, minden fára szabott rá még fél métert, ha a vágásnál a végei megrepedtek volna. A fát két ácskapoccsal megfogatták a két végén és bejelölték jelölőmadzaggal, aztán faragták ki a gerendát: nem fűrészelt volt, mert az nyers fából volt. Ebéd után már jöttek is a kocsik és hordták a fát a kolhozba. Az istálló alapja már meg volt csinálva kőből és betonból, erre ment a kétoldalt megfaragott gerenda, a gerendák közé moha szigetelésnek, a gerendavégek találkozásánál kívülről I vas, belülről 10 mm-es vaslemez átfúrva, majd csavarokkal rögzítve, végein a keresztkötés befűrészeléssel rögzítve, minden gerenda kétméterenként átfúrva és hosszú keményfa szögekkel egymáshoz rögzítve. Két és fél hónap alatt elkészült az istálló, csak a teteje nem lett befejezve, mert nem volt tetőfedő anyag. Kint a kolhozban jobb volt az élelmezés, mint bent a lágerben, mert ott többször volt hús, amit a másik kolhozból hoztak, mert itt kevés állat volt. De krumpli, káposzta volt bőven, a kenyéradag olyan volt, minta lágerben. A családdal, ahol laktunk, összebarátkoztunk, 177
