Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Kőrös Zoltán: Előszó
méter, és voltak helyek, ahol gyűjtötték össze a foglyokat. Mire Székesfehérvárra érkeztünk, negyvenezren voltunk. Emlékszek rá, már elöl mentek fel a Bakony hegységre, én körülbelül a közepénél tartottam, és mikor visszanéztem, még a menet végét nem láttam.” Hogy Rácz Jenő nem került a Szovjetunióba, azt több körülménynek is köszönhette, valószínűleg már a fiatal kora is elég lett volna - a fogságba esésekor tizenhat éves volt. Ezenkívül a székesfehérvári táborban a borbélyi szakmáját végezte - szovjet katonákat és tiszteket nyírt és borotvált, ami jobb életkörülményeket biztosított neki. A viszonylag rövid fogsága végén még olyan elbocsátó iratot is kapott, amin az állt, hogy partizán volt a szovjetek oldalán. A Szovjetunióba hurcolt visszaemlékezőim közül Farnbauer Béla volta legfiatalabb. Amikor Győr mellett fogságba került, tizenhét éves volt. Mielőtt a végső, Sztálingrád melletti fogolytáborba került volna, több gyűjtőtáboron ment keresztül: „Leadtuk a fegyvereket, aztán már tereltek bennünket. A győri laktanyában tizennyolcezer hadifoglyot zsúfoltak össze. Győrből e Igya logo Itattak Pozsonyba, ott vagoníroztak be bennünket, de még egy hetet Ligetfalunál a töltés mellett töltöttünk, ahol a Dunának egy ága van. Amikor a hadifoglyok úgy érezték, hogy nem elég éberek a töltésen álló oroszok, akkor kettő átrohant a töltésen, hogy bejut a bozótba, és megszökik. Lekaszabolták őket, egyiknek a kezét a másiknak lábát. A lágerben kiállították őket, hogy így jár, aki szökni akar.” Kollárovics László Győr-Moson-Sopron megyében került fogságba 1945. március végén. A hadifoglyokat rögtönzött táborokba hajtották össze azzal az ígérettel, hogy nemsokára hazaengedik őket, de minden következő táborban több és több hadifogoly volt. Kollárovics László a röviden leírt visszaemlékezéseiben így emlékezett erre: „Már jó késő volt, mikorra megérkeztünk Tét mellé egy kis pusztára. Ott megláttuk a nagy néptömeget, megijedtünk. Voltak vagy hétezren. Mindjárt tudtuk, hogy innen nem lesz szabadulás. Enni csak másnap kaptunk - tízen egy téglakenyeret egy napra. Egész éjjel takaró nélkül aludtunk a szántóföldön. Márciusban reggelenként elég nagy dér volt. Egy hétig így ment. Nagy éhség uralkodott a néptömeg között. Közben eső is esett, sár volt. Aludni kellett volna, de takaró nem volt. így kínlódtunk. Az őrök nagyon szigorúak voltak. Aki a tömegből kilépett, agyonlőtték. Később két-háromezres csoportokban elhajtottak Fehérvárra. Négy napig mentünk odáig gyalog és kaptunk egy nem egész tégla kényé rét. Már olyan éhes voltam, hogy egyszerre is megettem volna. Útközben néhol a jószívű asszonyok és emberek hoztak ki kenyeret és közénk dobálták. Kapkodtunk utána, mint tigris az áldozata után. Beérkeztünk Fehérvárra, és láttuk, hogy már ott is többen vannak. Körülbelül voltunk ott ötvenezren.11 Onnan indítottak szerelvényeket ki Oroszországba hadifoglyokkal.” Nem az összes gyűjtőtábor volt rögtönzött, ahogyan Farkas Gyula is elmondta: „Összeszedtek minket az oroszok, és az helyett, hogy hazaengedtek volna, bevittek minket Auschwitzba, a lágerbe. Ottan kellett rendet csinálni, mert olyan rendetlenség volt. Ahol a zsidóknak volt az égetőjük, a krematórium, ott is rendet csináltunk, takarítottunk.” A hadifogoly-szállítmányok első célállomása valamelyik romániai átmeneti, illetve elosztóláger volt. A szerelvények többsége Focsaniba ment, de rajta kívül még a 11 A két székesfehérvári fogolytáborban (a Szent-György kórházi és légvédelmi tüzérlaktanya-beli) mintegy 70-80 ezer főt őriztek. Bognár 2012, 167-168.
