Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Kőrös Zoltán: Előszó
16 máramarosszigeti, a Râmnicu Särat-i, a tecuci, a brassói, a Brassó melletti keresztényfalvai, valamint a temesvári lágerbe szállították a hadifoglyokat.12 Több visszaemlékezőm szerint Focsaniban rakták át a hadifoglyokat a keskeny nyomtávú vasútról a széles nyomtávúra, és a foglyok között további szelekciókat is végeztek. Több visszaemlékező úgy emlékezett a focsani táborra, mint egy primitív körülmények közötti helyre, ahonnan a foglyok minél hamarabb el akartak kerülni. László Béla itt többször is a gyengébb foglyok kategóriájába lett sorolva, akiket nem találtak alkalmasnak a Szovjetunióba kiszállításra. Amíg úgy felerősödött, hogy transzportba kerüljön, ami Ural hegység felé vitte a foglyokat, összesen hat hónapot töltött Focsaniban: „Ott csak olyan bombázott istállók voltak, az ablakaik kiverve. Sötét volt, se villany, semmi nem volt, nem láttunk. Ott csak annyi hely volt, hogy az ember leült a másik lába közé. A betonon feküdtünk, és én azon úgy átfáztam, hogy már a vizeletet nem tudtam visszatartani, véreset vizeltem. Ha éjjel vécére kellett menni, magam alá kellett piszkítani.” Tóth Istvánnak, akit 1945 májusában fogtak el a Morva folyónál, szintén rossz emlékei voltak Focsaniról: „Óriási nagy terület volt bezárva ott, rengeteg emberrel. Azt mondták, hogy tíz-tizenkétezren is voltak ottan. Állandóan hagymalevest ettük, az volt a koszt. Latrinák voltak ott, árok volt húzva, rajta volt két darab deszka, arra rá lehetett ülni, és az ember elvégezhette a dolgát. De volt, aki annyira gyönge volt, hogy bele is pottyant, és az ott is maradt. De a lágeren belül is láttuk, hogy itt dőlt el az ember, amott, úgyhogy mikor mondták, hogy fog szerelvény menni, akkor már mindenki tolakodott oda, hogy minél előbb kikerüljön onnan. Azt gondoltuk, hogy annál csak jobb hely lesz, de hát keserves volt máshol is. Vérhasjárvány volt ott, elég sokszor látta az ember, hogy a kerítés mellett hordták ezek az úgynevezett dögészek el a halottakat. Hogy hova vitték őket, hova ásták el, azt nem tudjuk. És még azért is elég kellemetlen helyzet volt, mert ruszinok voltak ott, azokkal meg a magyar hadseregben kegyetlenül bántak. Aztán Foksányban visszaadták nekünk.” Jankovics Lászlót Focsaniban sorozták be először munkakategóriába - még akkor nem is tudta, miről van szó: „Ott egy cseppet helyrehoztak bennünket, adtak több zupát, és meg is borotváltak. Szkom domoj megint, megyünk haza, hát jól van. Volt egy vizsga, az embernek megfogták a segge partját, ez ide megy és egy ceruzával húztak egy csíkot. A másiknak két csíkot húztak. Kérdem a havertól, te, hallod, neked mennyit húztak? Kettőt. Mondom neki, hát nekem meg egyet, van gyufa nálad? Van. Meggyújtottam a gyufát, elfújtam, aztán odahúztam a másik csíkot, hogy egybe maradjunk.” Kollárovics László egy másik romániai táborban, Râmnicu Sáraiban élt át hasonló helyzetet: „Felállítottak táblákat: egyes, kettes, hármas. Az orvosnő belecsípett a seggem partjába, egyes, a másik az ókás13 volt, hármas, és így tovább. Volt olyan fogoly is, hogy a golyói itt lógtak lent, olyan sérve volt, arra is azt mondta, óká, és ment a hármasba. És akiken találtak ilyen testi hibákat, azokat hazaküldték." 12 Bognár 2012, 451. 13 A hadifoglyokat egészségi állapotuk és munkaképesség alapján 4 csoportba osztották. Az 1., 2., 3. csoport végezhetett fizikai munkát. A 4. csoport a tábor területén könnyebb belső munkát végezhetett. A következő fizikai fokozat az OK volt, és ezt követte a kórházba kerültek csoportja. Az OK - ozdorovityelnaja komanda - egészségjavító osztag volt, a munkaképtelen, de nem kórházban fekvő hadifoglyokat sorolták ebbe a kategóriába. Az elnevezés rövidítését a magyar hadifoglyok ókásként használták maguk között. A különböző fokozatok megállapítását a hadifoglyok körében az ún. munkaképesség-megállapító orvosi bizottság végezte. Varga 2006, Dokumentumok, 531., 587.
