Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)

Sulci József

segéd volt Muzslán. Mondhatom, haver is volt. A raktárban mindenfajta élelem volt: kenyér, zsír, szalonna, szalámi, vaj, konzerv, kávé, liszt, bab, rizs, lencse, krumpli, savanyú és fejes káposzta, konzervek, és ha a katona bejutott oda, nem jött ki úgy, hogy valami ennivalót ne lopott volna.

Egy ilyen alkalommal egy muzslai fiúval, Szabó Mártonnal mentünk vételezni, a szakács Pajtás Imre volt. Akkor éppen savanyú káposztát vételeztünk egy rézfazékba. Ügyesen a káposzta közé dugtunk egy rúd szalámit és egy darab szalonnát, közben én a katonaköpeny zsebébe belecsúsztattam egy-egy konzerv kávét. Már indultunk kifelé a raktárból, amikor utánunk szólt a Jókai Jani, hogy én menjek vissza. A segédraktárosa egy fiatal önkéntes katona volt, látta, hogy a zsebembe tettem a kávét és ezt megmondta a Janinak, a főnökének.- Maga lopott valamit - mondta, a katona előtt a látszat végett. Letagadni nem lehetett. Kivette a kávét az egyik zsebemből és azt mondta, menjek a sarokba és csináljak száz kevertet, ami egy feküdj és egy guggolás volt. Úgy ötvenig csinálhattam, majd jelentettem, hogy megvan a száz. Azt gondoltam, hogy még így egy csomag kávé megmarad, de az a taknyos kölök megint beleszólt, hogy a másik zsebemben is van. Erre megint azt mondta a Jókai, hogy menjek a sarokba és csináljam tovább a kevertet, amíg meg nem unom. Visszamentem, csináltam egypárat, aztán jelentkeztem és mondtam a szöveget:- Szakaszvezető úr, alázatosan jelentem, én már meguntam - erre azt mondta, hogy leléphetek. Tisztelegtem és kijöttem a raktárból. A szakács csak a konyhán tudta meg, mi van a káposzta közé rejtve, jól letolta a Szabót érte, de azért a szajrét el engedte vinni.

Mire feljutottam a szobába, akkorra már a szobaparancsnok és a tisztesek tudták, mit műveltem a raktárban. Elhatározták, hogy rám ijesztenek. Azt a parancsot kaptam, hogy készüljek, reggel kihallgatásra megyek a lopás végett. Mit volt tenni, készültem: kipucoltam a bakancsomat, tisztára keféltem a zakómat, megborotválkoztam. Úgy gondoltam, lesz, ami lesz, letagadni úgy sem lehet. Takarodó előtt bejött a szobára a napos szolgálatos és kérdezte, hogy ki lesz reggel a koránkelő, aki egy órával korábban kelt, mint a többi katona. A szobaparancsnok azt mondta neki, hogy a Sulci honvéd. A napos az ágyamra akasztotta a táblát, ez volt a jel szolgálatosnak, hogy kit kell ébreszteni. Megnyugodtam, mert tudtam, hogy aki kihallgatásra megy, az nem lehet koránkelő. Takarodó után még az altisztek sötétben beszélgettek, de úgy, hogy halljam:- A Sulcit hadbíróság elé állítják, mert elsötétítés után lopott, és kaphat érte hat hónapot - mondta a Csillag őrmester. Úgy tettem, mintha aludnék, erre azt mondta:- No, ez meg alszik, nem is fél, hogy becsukják - és csak tovább beszéltek, hogy idegesítsenek, de én tudtam, hogy nem lesz ebből semmi.

A napost megkértem, hogy engem keltsen elsőnek, hogy én mehessek az irodába takarítani, mert ott volt a legjobb és a legkevesebb munka. A többi koránkelő a folyosót mosta, vagy vécébejutott és azt takarította. Ahogy keltett a napos, fogtam a seprűt, szemétlapátot, vödröt és vittem az irodába. Csak az ing, meg a gatya volt rajtam, mentem felöltözni és aztán vissza az irodába. Reggel nem történt semmi, kihallgatásra nem kellett menni, a nap is eltelt a szokásos gyakorlatokkal. Este aztán az altisztek kitalálták, hogy valahogy mégis meg kell büntetni a Sulcit, így hadbíróságot játszottak. A szobánkban játszódott le az egész cirkusz. A tisztesek voltak a bírók, én voltam a vádlott, Szabó Márton a tanú. El kellett mesélni, hogy történt az egész. Elítéltek koránkelőnek meghatározatlan időre - amíg valaki más nem csinál valami

139

SULCI JÓZSEF