Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Sulci József
d3szor loins 134 det tudtak tartani, azt mondhatom. A cigányokkal egy kis probléma volt, mert azok rendetlenek voltak, azok nagyon féltek a csendőröktől, mert egypárat megpofoztak, rendbe rakták őket. Mi felvidékiek nem nagyon kedveltük a magyar csendőröket, a durvaságuk végett, úgy szokták mondani akkoriban, hogy a magyar csendőr először pofoz, aztán kérdez. Még mikor Csehszlovákiához tartoztunk, akkor is megvolt az a bizonyos minőségű rendtartás, fegyelem, de akkor nekünk fiataloknak a csendőrökkel jóformán semmi dolgunk nem volt. Leventézés A fiatal fiúkat a leventeegyesületbe tömörítették, ami nem volt más, mint katonai előkészítés és hazafiasságra nevelés. Minden héten egyszer, szombaton volt leventefoglalkozásunk. Csak ritkán volt többször is, például amikor valami ünnepélyhez készítettek fel, a leventéknek ilyen alkalmakkor díszőrségben kellett állni. A leventeparancsnokot Hegedűs Mihálynak hívták, ő csak egyszerű civil volt, de majdnem minden foglalkozáson ott volt egy katonatiszt is, hadnagyi rangban. Szakaszokra, rajokra voltunk osztva, általában egy korosztály volt egy szakasz, az 1922-es korosztályból körülbelül olyan húszán voltunk. Jobbra át, balra át, sorakozó, fegyverfogás - de csak fapuskákkal -, ezeket tanították. A legidősebbeknek céllövészet is volt, az már élessel ment. A falunak a felső részén volt az úgynevezett cigánygödör, valamikor onnan vitték a tapasztáshoz az agyagos földet. Ott volt a gyülekezőnk és a gyakorlatoztatás, egrecéloztatás. Aztán ott csináltunk futball pályát, ki kellett irtani a nagyobb gazokat, bokrokat, a talaj el lett szépen egyenesre simítva, kis pad is lett oda csinálva, amire le lehetett ülni. Ott aztán nem csak a leventék fociztak, hanem a felnőttek csapata is. Ha rossz idő volt, hazaküldtek, vagy behúzódtunk valahova, és akkor katonai dolgokról volt szó, a szolgálatteljesítést, őrséget és hasonló dolgokat magyarázták. Volt, aki szerette a leventézést, volt, aki nem. Nem volt egyenruhánk, csak egy leventesapkánk. Nekem nem tetszett a leventézés - ahol egyenruha volt, derékszíj vagy pedig katonasapka, azt én kiskoromtól kezdve nem szerettem. De ez kényszerhelyzet volt, és csinálni kellett. Míg be nem rukkoltunk, minden szombaton mentünk. A rukkolásig Amikor a nagy hírt megtudtuk, hogy a németek megtámadták Oroszországot, vasárnap volt, a templom mellett ácsorogtunk, mi legények nem mentünk be a misére. Arra emlékszek, hogy vitatkoztunk, mindenki megmondta a véleményét. Még mondtam is, hogy:- Gyerekek, szerintem a Hitler nagy fába vágta a fejszét. Az orosz terület akkora, hogyha meg akarja szállni, akkor az egész lakosságot oda küldheti. Nekem ez nem tetszik, nem hogy még minket is beleaggatnak! Aztán Magyarország is belépett a háborúba, az után, hogy megbombázták Kassát. Olyan verzió is volt, hogy az oroszok bombázták, olyan is, hogy a németek és olyan is volt, hogy a románok, de német parancsra. Mindenféle hír volt. Például az is, hogy a kassai repülőtér parancsnoka azt mondta, hogy jelzés nélküli gépek voltak, de a géptípus német volt. Hogy pontosan hogyan volt, senki se tudta megállapítani. 1942 tavaszán Sulci Károly bátyám, nagyapám testvére segítségével meggyőztük apámat, hogy engedjen el sofőrtanfolyamra. Károly bátyám Esztergomban tűzoltó
