Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Tóth Károly
hogy milyen villamosra kell felszállni, és hogy hánykor megy. Ha esetleg nem tudnánk megtalálni a Pistát, akkor ő éjjelre várni fog minket, és az apja el fog utána vinni. Elváltunk, abban a reményben, hogy találkozunk, de magamban gondoltam, hogy megkeresem én a Pistát, ha itt van, a minisztérium nagybejelentőjében megtalálják ötét.- Na, most már együnk! - mondta Feri, mert hozott kenyeret magával. Volt ott a liget mellett egy hentesüzlet, és hosszú sor állt előtte. Beálltam én is és a Feri az ajtóban maradt. Nem szólt ott hozzánk senki, nem tudták, kik vagyunk, mik vagyunk, és amikor az előttem valót szolgálta ki az egyik üzletes, a másik üzletes megkérdezte:- Mi tetszik?- Ennyi pénzem van, húsz deka szalámiért elég lesz? - mert nem tudtam, hogy mibe kerül.- És a jegyek? - kérdezte.- Bocsánat, nem tudtam...- Nem hadifoglyok maguk? - valamelyik asszony megkérdezte.- Az én jegyemről vágja le a húsz deka szalámit, és a pénzből fogja ki! - mondta az az asszony, aki fizetett!- És az ajtóban aki áll - mutatott a másik asszony a Ferire - , annak pedig én adok jegyet, és én fizetem ki! - Le a kalappal! Megkaptuk az ennivalót, és már neki is kezdtek a tudakolásnak: »Nem láttad ezt, nem láttad azt?« Kimentünk, leültünk előttük a parkban a pádon, és elővettük a fekete máramarosi kenyeret. Csak nézték, milyen jóízűen ettük, mert már volt hozzá szalámi. Aztán gondoltunk egyet, hogy most már nem megyünk a követségre, hanem a minisztériumba. Találkozás Pistával Bementünk, ott is éppen úgy volt a portás, és engedte ki az autót:- Tessék várni addig a porta előtt, amíg kiengedem a kocsit! - olyan tisztességesebben mondta, aztán megkérdezte: - Kit tetszik keresni?- Ne haragudjon meg, lehet, hogy nincs itt - nem akartunk úgy járni, mint az első helyen -, volna szíves megnézni, hogy nincs-e itten a munkában az öcsém. A háború előtt itt volt, és a háború alatt is...- Hogy tetszik hívni?- Dr. Tóth István. Kivette a nagy könyvet, és egyszer csak azt olvasta:- Dr. Tóth Istvánná, Sándor Rózsa.- Édes Istenem, azok! - összevágtam magam. - Az a felesége!- Nyugi, nyugi, nyugi, édes barátom! - És egyszer csak azt olvasta: - Dr. Tóth István... - és ez és ez a funkciója, ennyi és ennyi számú szobában dolgozik: felmegyünk az emeleten, jobbra térünk, és megmondta, hogy hányadik ajtó lesz. Odaértünk, és láttuk ám, hogy egy kis cédulán ki van írva: „Dr. Tóth István - zárva.” Jézus Mária! De az is oda volt írva, hogy ennyi és ennyi számú szobában dolgozik, majdnem átellenben - meg is találtuk tripp-tropp.- Menjél te előre - mondtam a Ferinek.- A te öcséd!- Hiszen mi egyek vagyunk, téged is éppen úgy szeret, mint engem! Menjél te! De akkor már nyílt is ránk az ajtó és olyan ember jött ki, mint a Pista. 121
