Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Tóth Károly
116 járt felállt, hogy hát kinek kiabált a Lajos. Bemutatott minket, és aztán visszament az asztalához. A Lajos félrehúzott:- Sehova egy lépést, egy asztalhoz se menjetek! Lézengjetek valahova félre, senkinek ne mondjátok meg, hogy nem vagytok beírva, majd mindjárt jövök hozzátok, haza fogtok menni! Ne búsulj semmit, Karcsikám, ne búsulj! Elég volt neked ebből!- Jól van, Lajoskám, jól van! - mondtam neki. Azt mondta, hogy ha majd befejezi ezeket, akik ezzel a szerelvénnyel jöttek, akkor jön oda hozzánk a papírokért. Még akkor se sejtettük, ki ő ottan. Befejezték az összeírást, és a Lajos odajött hozzánk. Elhívott olyan félreeső helyre, ahol még a madár se hallja meg, mit beszélünk. Elkérte tőlünk az igazolást, amit az orvosnál kaptunk, és elment, hogy kiállítsa ugyanazokat a papírokat, amit az asztalnál kaptunk volna. Visszajött és húsz forint elsősegélyt is hozott.- Neked megmondom, de a haverodnak nem - félrehúzott megint. - Van nekünk itten minden községből egy lista, akik nem megbízható emberek. Aki nem a mostani rendszernek a híve, az még egyszer elmegy egy cseppet üdülni. Nem tudom biztosan, nincs-e véletlenül rajta a ti nevetek is: biztos, ami biztos, ti innen el fogtok szökni. Most itt ki tudlak menteni benneteket, de ha rajta lennétek a listán és bekerülne a nevetek, akkor már nem tudok segíteni. De el ne árulj, Karcsikám! Ne mondjál senkinek semmit, ez mind haljon meg! A haverod megbízható?- Millió százalék! - mondtam neki. Elvitt minket a hátsó kijárathoz, már biztosan tudta, hogy abban az időszakban akkor nem nagyon jött hátra senki. Ötméteres kapu volt, és összevissza volt tüskésdróttal, gond volt rá felnézni. Megmutatta, hol kell megindulni a drótok között: úgy volt megcsinálva, hogy az ember tudott lépni, a lábaknak volt hely, direkt lépcsősen, úgyhogy aki tudott róla, az felmehetett. Legfelül volt egy kis ajtó, de azt se lehetett látni, hogy ajtó, ha be volt csukva.- Ki fog nyílni - és mutatta, hol kell a drótot szétkapcsolni, és akkor kinyílik -, és kívül a hevedereken le tudtok majd menni. De aztán csukjátok be! Érted Karcsi?- Értem!- És ez a beszélgetés haljon meg! Megmondta, hogy ekkor és ekkor fognak az emberek sorakozni.- Csak azután induljatok, ahogyan elkezdik olvasni a névsort - a ti neveiteket nem fogják olvasni, mert nem vagytok rajta. Olyan hat óra körül fogják kezdeni. Addig társaságba ne is igen járjatok, elég nagy az udvar, van hol elbologni. Jól nézzétek meg, sétáljatok arra, hogy merre kell menni. Az állomáson ott van a nyolc vagon, mozdony nélkül, személykocsik, de ablak egyen sincs, se ajtó, mind ki van verve. Lejöttök a kapuról és észrevétlenül besorakoztok a többiek közé, azok már egyenesen szaladni fognak egyik a másik után, sietni fognak, hogy felkerülhessenek a vonatra. Őr már nem fog rájuk vigyázni. Éppen olyan papírjaitok vannak, mint a többieknek, és a kutya se fogja kérdezni a Keleti pályaudvar előtt, hogy kik vagytok vagy mik vagytok. És a Keleti pályaudvaron se. Ja, éjféltájban egy állomáson fogtok vacsorát kapni. De ez mind haljon meg, Karcsikám! Aztán már többet nem láttuk őt, mert mondta, hogy őkörülötte ne sündörögjünk.6 6 Herencsár Lajos Sára Sándor Krónika - A 2. Magyar hadsereg a Donnál dokumentumfilm-sorozat egyik visszaemlékezője; a 2. világháborús időszakról memoárjai is megjelentek (Két front között, Kossuth Kiadó, 1980)
