Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Tóth Károly
112 Magyarországnak egyszerűen nem kellettek! Csak ezt mi nem tudtuk, ezt nem is hallottuk azelőtt. A Tóth Lajost is kérdezték, hova valósi. Rögtön az oroszokhoz került, velünk abba a lágerbe be se lépett, már az állomásról máshova vitték. Aknaszlatina, ahonnét származott, ott volt Máramarosszigetnél, de a határ másik felén, és az már oroszokhoz tartozott. Ott volt erdőkerülő vagy erdész, és ott is lakott az erdőben.- Reggel mindig mentem a két gyerekkel az erdőbe - mesélte -, és mondták hogy »apukám, már az a madár is ismer, mert fütyül teneked!« Milyen öröm volt menni velük! Még két napig tudtam vele találkozni. Kikéredzkedtem munkára, hogy beszélhessek vele, mert akik oda tartoztak az oroszokhoz, kaptak egy szobát a tiszti pavilonban. Rájuk jobban vigyáztak, mint miránk. Harmadik napra már nem volt ott: azt mondták, hogy előtte való este elvitték őtet. De ő már tudta, hogy fogják őket vinni, még mondta is nekem:- Karcsikám, én már nem megyek veletek... El kell válnunk. - Még azt is mondta, hogy rögtön öngyilkos lesz. Hogy mi lett aztán vele, nem tudom.5 Még aztán jelentkeztem egyszer munkára, embereket kerestek, káposztát vételezni. Gondoltam, legalább jóllakok, ha mással nem, akkor káposzta lével. Felültünk a kis tragacs autóra, és átmentünk a vasúton, a sínek között: el lehet képzelni, át az egyik talpfáról a másikra!- Sztojl - egyszer csak leintett az orosz katona! Jaj, gondoltam magamban, hova jöttem, az oroszok markába! Itt maradok, nem engednek vissza! De csak az lett belőle, hogy nem raktuk meg a káposztát. Még az volt a szerencse, hogy visszahoztak. Aztán már nem jelentkeztem többet! Dehogy! Bizonytalanul Mára marosszigeten Valami második vagy harmadik napjára az érkezés után találkoztam a haverommal, a Pozsonyi Ferivel. Rögtön megfogadtuk, hogy el nem hagyjuk egymást. Azelőtt is nagy haverok voltunk, csak nem egy helyen szolgáltunk, mert ő Pesten lakott a Mancikával, a későbbi feleségével. Ott dolgozott, és a pesti ezreddel ment ki a frontra. Aztán ő is Máramarosszigetre jutott és a pékségben dolgozott, ami közvetlen a lágerünk mellett volt, csak a drót választotta el, ott is aludt, nem lakott velünk. Aztán hordta nekem ki a drót alá a kenyeret: elkaparta, hogy kettőnket ne lássanak egyszerre, nekem csak ki kellett venni és már hoztam is be a lágerbe, már biztosan mentem markolni. Bekerültem a raktárba, ahol a Józsi és a Vilmus dolgozott. Bocsánatot kértek tőlem. 5 Az aknaszlatinai magyarok honlapja szerint 1944 őszén 690 aknaszlatinai lakost hurcoltak el málenkij robotra, ebből 518-an tértek vissza. A mellékelt 172 aknaszlatinai áldozatok listáján nincs feltüntetve Tóth Lajos neve, ami arra utalhat, hogy megérkezett a szülőfalujába. Egy 1945 júniusában készült jelentés szerint 253 aknaszlatinai férfi volt munkatáborban, a bejegyzés szerint Szolyván, Szamborban. (http://www.aknaszlatina.hu/ht2.htm) A honlap szerint az aknaszlatinaiak már 1946-ban hazajöhettek - Tóth Lajosnak valamiképp vissza kellett maradnia, mivel az elmondottak szerint 1945 februárjától egészen 1947 májusáig együtt volt Tóth Károllyal. Aknaszlatinába írt levelemre (2010. október) ez idáig nem kaptam választ.
