Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Csoma László
CSOMA LÁSZt 76 dehogynem, most már mit csináljak, mindjárt kezdődik, öt órakor. Végül eljutottunk egy olyan kompromisszumig, hogy csak a koszorúzás marad el, azt majd november 27-én a falu felszabadulásának az alkalmából rendezzük meg. Le is mondtam a koszorúzást, itt volt Koncsol László, megerősítheti. A szomszéd szobában ebédeltünk vasárnap, a család és Koncsol. Ekkor megjelent egy autó, kiszállt belőle négy úriembernek kinéző személy, az egyikben felismertem a titkosrendőrségi tisztet, és sétáltak a parkban. Aztán Koncsol kiment hozzájuk, és beszélgetett velük, hogy nyugodjanak meg, itt nem lesz semmi. De ők legalább egy másfél órán keresztül sétálgattak. S jött november 17-e. De még előtte bizonyos csatornákon eljutott hozzám, hogy a következő évben valószínűleg két lelkésznek megvonják a szolgálati engedélyét. Az egyik a mostani helmed katolikus plébános, a másik pedig én leszek. Ő Rákóczi emléktáblát állított Borsiban a templomban. Hát az ember mit tud ilyenkor tenni, imádkozik. Érdekes ugye? Megjött november 17-e. November 23-án még fölhívtam a járási kulturális ügyosztály vezetőjét, hogy akkor jönnek-e koszorúzni. De azt a választ kaptam, hogy hagyjak nekik békét. Nem jöttek koszorúzni. Mi koszorúztunk. Aztán november 29-én volt egy lelkészgyűlés Pozsonyban, ahol már nagyon határozottan körvonalazódtak a dolgok az egyház álláspontjával. De volt egy jó adag óvatosság, ami 1968 öröksége volt. Mi van, ha nem sikerül a fordulat, akkor megint gond van az egyházban stb. Mindenesetre ahogy hazajöttem, azon a hétvégén kaptam egy telefonhívást, hogy hétfőn menjek be Terebesre. Mondtam, hogy én csak közlelkész vagyok, menjen az esperes. Ő mégiscsak esperes. Fölhívtam az akkori esperest, ígérte, hogy meggondolja. Fölhívtam a katolikus plébánost, hasonló választ kaptam. Végül mind a kettő lemondott, és nem jöttek. Egyedül voltam kénytelen menni s felvállalni az alakuló VPN-ben az egyház képviseletét. A szlovák katolikus lelkészi közösség is úgy látta jónak, hogy mivel ők nem vállalhatnak közszereplést, én képviselhetném az egyházi vonalat. így kerültem a 89-es események sodrába.- A járási VPN összetétele nemzetiségi szempontból milyen volt?- Vegyes volt még. Bizonyos ideig én úgy láttam, nagyon össze kell fognunk a szlovák résszel. Másrészt volt egy jó adag tolerancia. Ugye tudni kell, hogy Keleten a vallásos emberek és a lelkész szava azért mégiscsak döntő. És sok dolgot sikerült megvalósítani abban a félévben, amikor kooptálással lehetett embereket beemelni a járási nemzeti bizottságok különféle szerveibe, képviselő-testületébe. Akkor körülbelül 60 százalékban voltak a járási képviselő-testületben a magyarok és 40 százalékban a szlovákok. És ezt hosszú ideig nem vették észre. Csak akkor kezdett furcsa lenni, amikor abban a félévben én voltam a VPN képviselő-testületének a vezetője, vagy nem tudom hogy nevezték akkor, nem emlékszem rá, és sikerült keresztülvinni, hogy öt magyar iskolát nyitottunk újonnan a terebesi járásban. Zétényben, Ladmócon és Abarán sajnos azóta már bezárták az iskolákat.- Ezek az iskolák 1990. szeptember 1-jén nyíltak meg?- Igen. És sikerült keresztülvinni a járási nemzeti bizottság tanácsának a határozataként azt is, hogy a járás területén 20 százalékos arány felett magyar falutáblák kerüljenek ki. Persze én soha nem forogtam ezekben a körökben, elég gyenge információim voltak a terebesi hatalmi viszonyokról. Meg éreztem is, hogy ez nem
