Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Csoma László
Sándor bátyám, egyszer-kétszer már majdnem orra estem, mert azt mondták, hogy 75 fal van, én nagy lendülettel mentem, hogy áttörjem, és nem volt fal. Vagy legalábbis nem volt olyan vastag. így értünk el 1988-ba, amikor is megválasztották a magyar esperest, s megválasztották a magyar püspököt. S hálát adhattam az Istennek, hogy ebben valamilyen módon engem is felhasznált. És akkor jött a gondolat, hogy nem a nagy helyek a fontosak, hanem a lélekjelenléte, a hit és a helytállás.- Az 1989-es forradalom előtti időkből milyen események ragadtak meg benned?- 1989-ig úgy jutottunk el, hogy 1987-ben Bécsben aláírták az emberi jogok chartájának a különféle egyezményeit, s azokban többek között a szabad hittanoktatás joga is benne volt. A vajáni alapiskolában akkor a szülők 80 százaléka beíratta hittanoktatásra a gyerekét. Majd a járási szervek az ősz folyamán kiküldték a tanárokat, tanítókat, hogy a szülőket mindenáron bírják rá a beíratás visszavonására. Meg is történt, visszavonták. De bennünket 1989 február közepén, mint általában azokban az években, összehívtak a járási nemzeti bizottságra minden más felekezet lelkészeivel együtt, s elmondták, hogy már itt van a kommunizmus, és hogy nekünk, papoknak és az egyháznak már nem sok van hátra. Ilyen és hasonló dolgokat mondtak. A végén, amikor feltették a szokványos kérdést, hogy van-e valakinek még kérdése, én szót kértem. Felálltam, és megkérdeztem az ülést vezető Mendel úrtól, ki a felelős azért, hogy a Tőketerebesi járásban, a vajáni iskolában a nemzetközi szerződést megszegve akadályozták meg a szabad hittan oktatást. Mendel úr erre azt mondta, ez nem igaz, honnan szedem én ezt? Mire mondom, hogy a szomszéd faluban, Deregnyőben szolgálok, és tudom, hogy ez történt. Majd fölállt a vajáni lelkész, és megerősítette, amit mondtam. Az érdekes az, hogy magyar lelkészek, családos emberek álltak fel. Mendel úr viszont elkezdett dühöngeni. Mondtam, énrám ne dühöngjön, ezt a szerződést nem én írtam alá, hanem Ľubomír Štrougal, aki az ország miniszterelnöke, és hát szerintem be kellene tartani, hogyha egyszer alá van írva. Mert ha én egyszer aláírok valamit, akkor betartom. És akkor jött a válasz, hogy vegyem tudomásul, hogy ők a hatalmon nem osztoznak, mert ők a néphatalmat képviselik, én pedig nem tudom, mi vagyok. Válasz nélkül nem maradt. Én pedig azt mondom önnek, hogy mi nem kívánjuk az önök hatalmát. Önök kívánják a miénket. De maguk azt nem kaphatják meg, mert a mi hatalmunk Istentől van, maguk meg nem hisznek benne. No, ezzel le is csengett a gyűlés. Viszont nem véletlenül, ugyanis a katolikus oldalról nyíltszíni tapsot kaptunk, de nem akármilyet. A 89-es évben történt további közszereplésemet valójában ez befolyásolta, legalább is részben. 89-ben a Csemadokkal eldöntöttük, hogy október első hétvégéjén deregnyői kulturális napokat tartunk. Nem jelentettük be a járáson, a járási Csemadok szervezetnek, de megszerveztük a kulturális napokat. Koncsol László volt az egyik előadó, Varga Béla régész Magyarországról a másik, Bogoly János a harmadik. Péntektől vasárnapig terveztük, s a befejezést az jelentette volna, hogy a templom előtti parkban lévő emlékművet megkoszorúzzuk, emlékezve az aradi vértanúkra is, noha az első világháborús emlékmű. Elég annyit mondanom, hogy látszólag simán ment minden, de péntek délelőtt beállított egy öttagú küldöttség a járásról, benne a titkosrendőrségi tiszt, a járási kulturális osztály vezetője, szóval némelyiket nem is tudom, ki volt. A lényeg az volt, hogy hát ez így nem mehet. Mondtam, 01ZSV1 VIAJOSO
