Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Csoma László
74 Persze Bécsben is történt egy meglepő esemény. Az utolsó estén a hajón, mert szovjet hajón volt a szállás, bejelenti az egyik útitársam innen, a faluból, hogy ő nem jön haza. Próbáltam kérdezni tőle az egyik kollégával, aki szintén ott volt a hajón, hogy van-e egyáltalán valami kapcsolatod, vagy nyelvet beszélsz-e? Kiderült, hogy a disszidálás a teljesen bizonytalanba való ugrást jelentené a számára, s csupán azért akar kinn maradni, mert nem vették fel a képzőművészetire. Végül is aztán a beszélgetés hatására hazajött. A nagyobb meglepetés az volt, amikor januárban berendeltek a tőketerebesi titkosrendőrségre kihallgatásra. Vittem a hároméves lányomat is. Ők rögtön azzal kezdték, hogy minek hoztam a lányomat? Visszakérdeztem, talán már nem megyek haza? De hát nem arról van szó, csak hát a gyerek zavar. Dehogy zavar, mondom, vittem rajzlapot, ő majd rajzolgat. S akkor kérdezték, miért nem mondtam, hogy Bécsben valaki kinn akart maradni. Nekem erre az volt az első önkéntelen reakcióm, hogy miért tartozom én önöknek beszámolási kötelezettséggel. Egyébként is, tudják, hogy nekem, aki most másodszor voltam kint, hányszor jutott eszembe, hogy nem jövök haza? Legalább százszor. És mégis hazajöttem. Ez volt, és ezzel úgy csend lett.- Az esperesválasztás végeredménye mi lett? y**«*«*, H I NCO 00(J - Az, hogy nekem akkor a fellépésemmel sikerült megállítani az esperesválasztás folyamatát, számomra jelzésértékű volt, hogy érdemes határozottan ellenállni. S az igazat megvallva, a hatalomtól való félelmem egyre inkább eloszlott. Aztán 1988- ban eljutottunk oda, hogy mégiscsak lesz esperesválasztás. S halljunk csodát, két jelölt lehet! A hatalmi manipuláció egyik lényeges eleme az volt, hogy a magyar jelölt ellenjelöltjeként azt a szlovák lelkészt állították, akivel együtt szerveztük a szlovákokat. Félelmetes dolog volt. Magyaráztam neki, hogy ne vállalja a jelölést, de ő ennek ellenére elvállalta. A magyar jelölt kapta a szavazatok 70 százalékát. No, akkor kezdett nevem lenni. És akkor jött a püspökválasztás kérdése is. Kit fogadnánk el? Nyilvánvalóvá vált, hogy ők, az állami szervek akkor, 1987 őszén, 1988 tavaszán szlovák püspököt akartak Szlovákiában a 90 százalékban magyar reformátusokból álló református egyház élére. Megmondták a nevet, én nem akarok nevet említeni, nincs annak értelme. Megmondták a nevet. Én akkor azt mondtam, kérem, hogy akarnak önök egy 90 százalékban magyarul beszélő egyház élére olyan püspököt, aki nem tud magyarul? De hát hogy megtanul. Ezt már mint esperes is ígérte, 12 éve volt rá, és nem tanult meg. És mit tudnának tenni ellene? - kérdezték. Például nem fizetjük a járandóságokat. És maga sem fizetné? - kérdezték. Én lennék az első, hiszen ismernek. Ezután elkezdtek neveket mondani, ki jöhet számításba. És kiről mit gondolok. Mondtam, ez is jó, az is jó, amaz is jó. Még aztán a később megválasztott püspök nevével is előjöttek, aki hosszú időn keresztül félre volt állítva, mert Nyugat-Európában állítólag mondott valamit, ami nem tetszett az itteni hatóságnak. De még akkor rá is kérdeztem, mikor jöttek ezzel a névvel. Azt mondtam, én úgy tudtam, ő nem vonalas. Nem, mondták, most már minden rendben van. Hát utána kiderült, hogy miért volt minden rendben, de ebbe nem kívánok most belemenni. Mindenesetre volt egy jó érzésem, és a mai napig is van, mivel Isten valamire fölhasznált. Fölhasznált arra, hogy amit mások talán nem mertek egyértelműen megmondani, azt velem kimondatta. Biztos, hogy a kés élén táncoltam. Egy a hetvenes éveiben járó nagyon tapasztalt bölcs kollégám azt mondta, Lacikám, fejjel mégy a falnak, nem veszed észre? Azt mondtam neki,
