Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Csoma László
nagyon megijedtem, ezt el keli mondanom. Megpróbáltam elmagyarázni, hogy én azt mondtam, nekünk, keresztyéneknek példát kellene mutatni abból, hogy a szavunk érvényes, a hitünk érvényes, és nem feszültségeket terjesztünk. Igen ám, de az érdekesség az volt, hogy hirtelen megakadt az esperesjelölés folyamata. Viszont elszaporodtak a följelentések ellenem ilyen-olyan ürüggyel. A feléségemmel megbeszéltük, hogy most mégis mi lesz, csináljam, ne csináljam? Ő egy kérdéssel válaszolt: Tudnál mást csinálni, mint amit a hited diktál? Ez óriási erőt adott és bátorított. Éreztem, a feleségem mellettem van, és ő úgy gondolja, hogy csakis a hit alapján, bibliai alapon kell vinni a dolgokat, ugyanúgy, ahogy én is gondoltam. Ez nagy erőt adott mindahhoz, ami következett. Akkor már nyilvánvalóvá vált, hogy annak a felszólalásnak az eredményeként a magyarok jó része egyre inkább elzárkózik attól, hogy rábólintson az állam által tálcán felkínált jelöltre. Ez nagyon meglepte az akkori vezetőket, főleg az államiakat. Ugyanis 68 után addig az egyházban ilyennel nem találkoztak. Ezt követően három éven keresztül nem volt esperesünk. Viszont mindenféle feljelentésekkel megpróbáltak kikezdeni. Az egyik ilyen feljelentés oka az volt, hogy Komáromban a lelkészszentelésen díszmagyarban tüntettem Komáromban. Ennek az volt az előzménye, hogy az akkori szlovák püspökhelyettes, aki a ceremóniát vezette, azt mondta a felszentelendő 25 lelkész előtt, hogy mindenkinek szlovákul kell mondania az esküt. Én pedig azt mondtam erre, hogy én úgy tudom, egyházunknak két hivatalos nyelve van, s elegendő lesz az esküt csak magyarul mondani. Lett egy kis vita ebből. így mentünk be a templomba, ahol akkor egyedül én viseltem Bocskai-ruhát a lelkészek közül. És mikor kijöttünk, már jött az egyik atyafi mondani, hogy tűnjünk el, mert jön a rendőrség. Mért, otthon nem talál meg? Nem tűnök én sehová, ha valakinek baja van, kérdezzen meg itt. És el is jöttek megkérdezni itthon, hogy mi volt ez a díszmagyaros tüntetés. Megmutattam, ami nekem van, az nem díszmagyar, már 1980 óta hordom minden egyházi ünnepségen, ebben esketek, keresztelek stb. És megmutattam az egyik könyvből, hogy néz ki a díszmagyar. Ezt konstatálták, majd azt kérdezték, miért nem mondtam szlovákul az esküt. Erre azt mondtam, hogy mivel hívő emberként Isten előtt tettem esküt a szolgálatra, ezért Isten mindenhatóságát tudva Istennek nincs szüksége, hogy két nyelven tegyem az esküt, ő ért magyarul is. Ekkor a jegyzőkönyvet vezető szlovák tiszt azt kérdezte, hogy írhatja-e azt, hogy mivel a lelkész hisz Isten mindenhatóságában, fölöslegesnek tartotta a szlovák esküt is elmondani. Mondom, nyugodtan írhatja. Vállalom bárhol, bárki előtt. így került az ő jegyzeteibe, hogy a lelkész hisz Istenben. Ezzel az ügy lezárult. Csak én 1987-ben a Csemadokkal már odáig merészkedtem, hogy akkor még Nagymihályban egy kis utazási irodába bementem és azt kérdeztem, nincs-e valami nyugat-európai csoportos kirándulásuk. Mondták, hogy van egy december eleji kirándulás, amire senki nem akar menni, 25 helyük van Bécsbe. Erre én összeszedtem 25 embert, már az előleget is befizettük, amikor megjelent a titkosrendőrség, hogy hova akarom vinni a Csemadokot lelkészként. És hogyan lehetek én Csemadok-titkár? Én úgy tudom, hogy büntetlen előéletű ember ebben az országban akár még köztársasági elnök is lehet, válaszoltam, függetlenül attól, hogy teológus vagy nem. Hát igen, persze, lehet. Én Csemadok-titkár vagyok, és mi minden évben megyünk kirándulni. Most Bécset céloztuk meg. Hát abból semmi nem lesz. De igen, mondom én. Végül is másfél hónapos huzavona után kilenc útitársammal együtt kiengedtek Bécsbe. Miért pont kilenc személyt engedtek, nem tudom. A többiek márciusban mehettek, 1988 elején, akkor már nélkülem. 73 r KI GO< <r O 00 (J
