Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Csoma László

CSOMA LÁSZLÓ

70 keressenek és teremtsenek. Bennünket, diákokat kirendeltek ilyen papírhordozgatóknak, mikrofontartónak és egyebeknek, s ez nekem nagyon jó lehetőség volt a kapcsolatteremtésre. S az Egyesült Államoktól Kanadáig vagy Ausztráliáig római katolikus lelkésszel és mindenféle felekezetű lelkésszel sikerült kapcsolatot teremtenem. Lett olyan kapcsolatom, amelyik évtizedekig élt. Az egésznek az volt a lényege, hogy az ember tájékozódott, közöttük járt, szétnézett, hallgatta a dolgokat, és amikor már látták, hogy nem rájuk telepített emberekről van szó, őszintébben is beszéltek. Nagyon sok érdekes benyomást szereztem az afrikaiaktól és másoktól is. Számomra megdöbbentő volt, hogy hét magyar református püspök volt jelen, ami nagy ritkaságnak számított abban az időben. És amikor egy fényképet akartam róluk készíteni, alig lehetett összeterelni őket. Mígnem a mi akkori püspökünk, Varga Imre mindenkit személyesen megkért, hogy nyugodtan álljatok oda, nem lesz semmi, csak szeretnénk egy fényképet. Ez egy szomorú tapasztalat volt, hogy ott vannak naphosszat, de a hét magyar református püspök nem mer egy asztalhoz leülni.

Azt követően nemsokára elindultunk Nyugat-Európába. Bécs, Svájc és Észak- Olaszország volt az útvonal. Két hetet töltöttünk ezen az úton. Emberekkel találkoztunk, ottani magyarokkal is, meg nem magyarokkal is, mikor kivel, egyszerű svájci állampolgárokkal. Jó volt. Kinyitotta az ember szemét. Utána 80-ban fejeztem be a teológiát, és mindezekkel a hátam mögött kerültem ki ide, Deregnyőre, ebbe a gyülekezetbe.- Azonnal idekerültél? Azóta nem voltál sehol?- Nem, rögtön idekerültem. Mindig volt bennem olyan, hogy egyszer esetleg majd valahova elmegyek. De mikor hívtak, nem mentem. Akkor már úgy éreztem, hogy nem megyek. A kihelyezésemet követő öt hónap szolgálat után behívtak katonának, s így 1981 március végén elkerültem a seregbe. Mivel a papírjaim Prágában voltak, az ottani kiegészítő parancsnokság intézte a behívásomat, s így házas emberként Prágától csak 120 km-es körzetbe helyezhettek. Pilzentől 20 km-re, de Deregnyőtől 800-ra. Nős voltam, kihelyezésem előtt megnősültem. Feleségemmel gimnazista koromban ismerkedtem meg. Ő katolikus volt, de konfirmált, mert református lelkész felesége nem lehet más felekezetű. Az apai ág görög katolikus, az anyai római katolikus, de ez nem jelentett igazán probléma. Viszont ugyanaz a lelkiség, ugyanaz az eszmei háttér volt bennük, annyival megtoldva, hogy a család még inkább sokszínű volt, mivel az édesanyja magyar, az édesapja, Maicher nevezetű, valószínűleg valamikor elszlovákosodott német származású volt. A család inkább polgári hátterű, Királyhelmec, Nagymihály, Gálszécs és Munkács, ez volt az a négy pont, ahonnan származott.

81-től 83-ig a seregben voltam. A kiegészítő parancsnokságon még Prágában be kellett írni, kinek hova vannak kapcsolatai és merre járt. Az akkori pontosságra jellemző, hogy bevezették a papírjaimba, hogy teológiára jártam öt évig, de nem fejeztem be. Holott már kihelyezett lelkész voltam. Összekevertek az egyik évfolyamtársammal, aki tényleg nem fejezte be a teológiát. S kihelyeztek egy harci alakulathoz, egy légvédelemi egységhez Pilzentől 20 kilométerre délre, az egyik legforróbb ponton. Úgy gondolták, ha nem vagyok lelkész, tehát nem fejeztem be a teológiát, akkor majd ott valahogy átnevelődöm. S mikor helyben kiderült az igazság, már nem tudtak velem mit csinálni. Egy hétig álltam a folyosón, ugye, engem