Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Csoma László
CSOMA LÁSZLÓ 68 olyan perpatvar támadt, hogy honnan veszem én ezeket a híreket, meg aztán hogy ezek hazudnak. A tanárra hivatkoztam: A tanár elvtárs mondta, hogy jól kell tájékozódni. De az osztály kiállt mellettem, legalábbis ez a kis csapat. És érződött, hogy formálódik egy véd és dac szövetség: ha valaki a közösséghez tartozik, akkor melléállunk. így jutottunk el 75-ben az érettségihez. Bennem már évek óta érlelődött, hogy teológiát szeretnék tanulni. Pedig volt egy korszak jó fél év, amikor nagyon elutasító voltam vallás, egyház meg egyebekkel szemben. Végül másodikos gimnazistaként elmentem a lelkészemhez, és elmondtam, hogy teológiát szeretnék tanulni. Ugyanis valahogy úgy éreztem, hogy ott kapok egy olyan szabad területet, ott olyan ismeretekhez, olyan lelkiséghez, szellemi-lelki, eszmei háttérhez jutok, ami leginkább megfelel annak, aki vagyok.- Az egész család református?- Igen. Mindenki. Nagyapám két nővére ment katolikushoz férjhez, az egyik Amerikában, a másik itt, Szolnocskában. De őket egy időre kitagadta a család. Valójában tiszta református a háttér. Az érdekesség továbbá az volt, hogy a lelkészem elküldte a jelentkezésemet a teológiára, s mivel nem tartoztam a leggyengébb tanulók közé, sőt a közepestől jobb tanuló voltam a gimnáziumban, az osztályfőnöknőmnek és másoknak is érthetetlen volt, hogy azt mondtam, nem megyek főiskolára. Az nem létezik, mondták, ők beírják, megyek jogra. Aláírtam, és bent volt a jelentkezésem a jogra is. De előbb-utóbb azért kiütött a dolog, hogy valójában teológiára jelentkeztem. Akkor behívatott az igazgató, hogy az egyiket vissza kell mondanom, kettőre nem lehet jelentkezni. Kijelentettem, hogy a jogot visszavonom, mert én teológiára akarok menni. Kért, gondoljam meg, és holnap jöjjek viszsza. Azt válaszoltam, hogy én holnap is ezt fogom mondani, de hát ha ön úgy gondolja, akkor holnap elmondom még egyszer. És másnap elmondtam még egyszer. És hát így zűr lett, mert a legtöbben azt az utat választották, hogy a második felvételire mentek, tehát a nyári felvételire, mikor már az iskolának nem jelentett problémát. Én viszont úgy egyenesen, bele a közepébe. Aztán volt másfél hónapom, ami egy nagyon érdekes iskolába járás volt. A polgárinevelés-tanár például azzal álltelő, hogy hiába volt nekem három egyesem, polgáriból nemcsak azt kell nézni, milyen jegyei vannak a diáknak, hanem azt is, hogyan viszonyul az ország államrendjéhez. Pedig én még néptáncos is voltam majd fél évig. Mindenféle aktivitásban benne voltam. De ez már akkor semmit nem számított. Az iskolát képviseltem történelmi, irodalmi versenyeken. És erre bemondták, hogy négyest kapok polgáriból. No, erre fölzúdult az osztály. És a vitában eljutottunk egészen odáig, hogy a kapitalista történetírás hazudik. Erre én kirobbantam, és mondtam, hogy csak a kapitalista hazudik, és a szocialista igazat mond? Mert hol, melyik történelemkönyvben lehet arról olvasni, hogy itt civil embereket elhurcoltak málenkij robotra? Az nem igaz, válaszolta a tanár, mert csak a katonákat vitték el. Az én nagyapámat otthonról, az eke szarva mellől vitték el, nem volt katona. És nemcsak őt, hanem ezreket, replikáztam. Erre ő, hogy az nem igaz, vegyem tudomásul. És akkor megint jött ez a csapat, amelyikről beszéltem, a kis közösség. És mindenki mellém állt. A tanár hirtelen nem tudott mást tenni, mint ránk ripakodott, hogy fogjátok be a szátokat, ha érettségizni akartok. Vártam, hogy egyáltalán fogok-e érettségizni, vagy mi történik? De hála istennek szlovákból kettesem lett, a többiből egyes. Az érettségiből nem lett gond. Az osztályfőnöknőm ma is él, és jó a kapcsolatunk, csak szívta a fogát, hogy
