Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Csoma László

édesapa visszajött a koncentrációs táborból és megtalálta a nálunk hagyott javait. 67 Az értéktelenebb dolgokat bizony a faluban széthurcolták. Mindig érdekelt ez a dolog. Már csak azért is, mert ha gyerekként bementem Janovics bácsi üzletébe, nyugdíjas koráig ott dolgozott, mindig kaptam tőle cukrot, és mindig elmondta, hogy a te nagyapád... Ez volt a másik meghatározó dolog a családban.

Ugyanez a szimpátia, az üldözöttekkel kapcsolatos fájdalmas tehetetlenség érzése a másik családban is ott volt. Apai nagyapámat külön bosszantotta, hogy ő, aki az első világháborúban az orosz frontot is megjárta, hiába mondta a falu lakosságának, hogy ne menjetek a málenkij robotra. Menjünk ki az erdőbe, bújjunk el arra a pár napra, aztán majd átmegy az egész. Még a sógora sem hitt neki. Három évet töltött málenkij roboton. Ő pedig kiment az erdőre, és nem került a málenkij robotra. Tehát ennyire vegyes élményekkel teli volt a gyermekkorom.- Te ezek szerint battyáni vagy?- Félig.- Hol születtél?- Szolnocskában laktak a szüleim, aztán összekülönböztek az öreggel és elköltöztek Battyánba. Én Tiszacsernyőben születtem a kórházban, és akkor a szüleim Battyánban laktak. Aztán 1957-ben visszaköltöztek Szolnocskába. Az aktív gyerekkorom az Szolnocska. Viszont két-háromhetes nyári tartózkodás Battyánban mindig nagy élményt jelentett nekem.

Visszatérve 67-re, érdekes dolog volt hallani, ahogy nagyapámék mesélnek, hogy ezek aztán elintézték az arabokat stb. Érdekes módon, mivel a Szovjetunió nagy arabtámogató volt, egy kis revánsot éreztek 56-ért. Egy kis revánsot az egészért, amit az előző évtizedekben magukban hurcoltak. És ezt a revánsot az izraeli hadsereg adta meg. Volt a faluban egy egyszerű méhész-gazdálkodó atyafi, aki esténként hozzánk járt rádiót hallgatni. A Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja kötelező esti műsor lett, mégpedig úgy, hogy este összejött a család, eljött az a bácsi, ráhangoltak az Amerika Hangjára, és hallgattuk az esti nagy híradót, hogy mi megy a világban. Ez számomra akkor lett veszélyes, amikor szokásommá vált. Már nélkülük is. A 70-es években úgy mentem reggel iskolába, hogy ha jól emlékszem, a negyed hetes Amerika Hangja hírösszefoglalóját meghallgattam, és ezzel az erősödéssel mentem.- Hová jártál gimnáziumba?- Királyhelmecre. Tolvaj Bertalan lányával, Anikóval és Szabó Béla bácsi fiával,

Bécivel jártam egy évfolyamba. Még egy-két emberrel összejártunk, születésnapoztunk, megbeszéltük, meghánytuk-vetettük a dolgokat. Egészen addig, míg jött egy izraeli konfliktus 1973-ban, amikora bennünket pártelnökként tanító tanárunk elmondta, hogy hát ez most reváns. Megmutatták az arabok, hogy győztek! Csak hát én már fel voltam vértezve a negyed hetes Amerika Hangja híradásából, és tudtam, hogy azért Kairót délről csendesen veszélyeztetik az izraeli csapatok. Nem hallgattam tovább, mondtam, hogy hát álljunk meg, az egy dolog, hogy áttörték a vonalat, a másik dolog meg az, hogy az izraeliek hátulról bekerítették őket. Ebből

CSOMA LÁSZLÓ