Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Vörös Péter
VOROS PETER 406 hogy ott tépelődtem a kávé mellett, mit tegyek, bemenjek-e vagy ne. Hiszen már négyszer hiányoztam, s akkor ezeket a tantárgyakat nagyon szigorúan vették. Ha két alkalomnál többször hiányoztál, nagy esélyed volt, hogy esetleg nem mehetsz vizsgázni, vagy nem kapod meg a beszámítót. Akkor jött az egyik évfolyamtársam, egy szlovák srác, és a következőket mondta. Figyelj ide, Péter, össze fogunk jönni az egyetem aulájában a Šafárik téren, ha tudsz, gyere és hozzál magaddal még embereket. Emlékszem, a bölcsészkar előcsarnokában találkoztunk. Lehettünk ott vagy 80-100-an. És jött egy cseh diák, aki elmondta, hogy mi történt Prágában, és szeretnék, hogy támogassuk az ő törekvéseiket. Elénekeltük a csehszlovák himnuszt. Ekkor megjelent az egyetem dékánja, kérdezte, hogy mi zajlik itt, az egyetem területén. Mondtuk neki, arról tájékozódunk, hogy mi van Prágában, és tarthatatlannak tartjuk azt az állapotot, hogy diákokat vernek, és hogy ennek semmi köze a demokráciához. A dékán azt mondta, hogy jó, akkor menjünk át az egyetem nagy aulájába, ahol 2-3 órás beszélgetés következett. Somogyi Szilárd barátom, aki már akkor is nagyon leleményes volt, ahogy mentek ki a diákok sorban és mindenkinek volt egy-két szava az adott helyzethez, bejelentette, hogy most beszéltem a fideszes barátainkkal Magyarországról, akik teljes mértékben támogatják a csehszlovákiai diákmegmozdulást. Nagy taps fogadta.- Gondolom, a Szilárd blöffölt?- Igen, Szilárd blöffölt. Különben nem beszélt velük, nem volt még mobiltelefon. Utólagosan tájékoztatta a fideszeseket arról, hogy ő a támogatást megelőlegezte. Az egyetemen megjelent Fedor Gál is, aki szintén felszólalt. Ezután lélekszakadva rohantam föl a Madách Kiadóba, és akkor már ott volt Tóth Karcsi, Sándor Nóra, ha jól emlékszem talán Grendel, Öllös Laci. Teljesen eufórikus állapotban mindenkinek mondtam, hogy megbukott a kommunizmus, amit ők még természetesen hitetlenkedve hallgattak, mert az ő számukra még nem történt semmi, nem élték át azt, amit mi az egyetemen. Mi el voltunk attól ragadtatva, hogy szabadon beszélhettünk politikai kérdésekről és szabadon elmondhattuk a véleményünket. Ezután kezdődtek a tüntetések a téren. Az első tüntetés talán már 20-án zajlott, erre nem emlékszem pontosan. De azt tudom, hogy Szigeti Laci volt az, aki részt vett a Központi Koordinációs Bizottság munkájában, és Grendel Lajos az első tüntetésen felszólalt, magyarul beszélt, és óriási tapsot kapott.- Te inkább az egyetemi sztrájkban vettél részt, ott próbáltál aktív lenni, vagy inkább az utcai vonalon?- Én inkább az egyetemi sztrájkban vettem részt. Nálunk, Szlovákiában mély hallgatás volt arról, hogy mi zajlik az országban. Más Pravdát nyomtak Pozsony számára, és más Pravdát a vidéknek. Ekkor támadt az az ötletem, hogy mivel az emberek nincsenek tájékoztatva, anyáinknak, apáinknak fogalmuk sem volt arról, hogy mi történik Pozsonyban, mit csinálunk mi az egyetemen, menjünk el a református püspökhöz, Mikó Jenőhöz Somogyi Frédi barátommal. Arra kértük, hogy küldjön szét egy körlevelet a református egyház lelkészeinek. Tájékoztassák az embereket, a híveiket arról, hogy mi zajlik Pozsonyban, és buzdítsák őket arra, hogy támogassák a mi megmozdulásunkat, az egyetemisták kezdeményezését és az országosan meghirdetett általános sztrájkot. Ő azt válaszolta, hogy sajnos ezt nem
